Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1905
Oh volt idő, midőn a mi acélunk Nagy Hunyadi csatáin villogott, Es Báthory a támadó székelynek Kardért adott rabláncot, vérpadot S a hős Rákóczi bűvös zászlajára Kuruc székelység híven esküdött. Bem és Petőfi mondják, hogy a székely Dalolva ment az ágyutüz között. Csodák csodája ! A vér nem fogyott el, Nemcsak vagyunk, de számunk egyre nő; S ha nem fizet az ős ugar gyümölcse, Az iskolában nyílik új mező. Elvész a nép, mint oldott kére széthull, Ha kis barázdáin túl nem tekint, De az időknek szellemét megértve S előre törve boldog lesz megint. Tiéd ez ige, kedves ünnepeltünk, Te hirdetőd ezt harminc éven át ; Te hirdeted, hogy jellem, tiszta erkölcs S vas szorgalom megmentik a hazát. A képletek s a számok zord világa Nem nyűgöző le élénk szellemed; Eszményekért herfílve feltüzelted A jóraahajló ifjú lelkeket. A Hargitán túl, a széles hazában Amerre a négy folyam elrohan, El, messze vitték s keblükben megőrzik Meleg szivednek áldását sokan. Mert, bár erélyed éber, törhetetlen, S igazság utján állasz, mint a szírt, Van jellemednek hódító varázsa: Nemcsak szavad, egész lényed tanít Taníts tovább is és maradj vezérünk, Pályádon hála, tisztelet követ: Mert szép az élet, melynek nyomdokára A munka hullat gyémánt-gyöngyöket.
