Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1905
102 A felhangzott éljenzés lecsillapultával Kassai Lajos tanár szavalta el alkalmi költeményét: Pál Gábor jubileumára, A harminc éves pálya fordulóján, Midőn ezer szív ünnepelni jő, Miként a nap a Józsue szavára, Álljon meg utján a futó idő; A szende múlt arcán a könnyű fátyolt Lebbentse szét a hű emlékezet, S a tisztelet és hála frigyre lépve Nemes, nagy célra fogjanak kezet. Szerényen áll az erdős bércek alján Ez a mi édes „alma materünk“, Kik itt fizetjük életünk adóját, Hírnév s dicsőség nem terem nekünk; De van, mi edzi munkás izmainkat, Mi bátorít a küzdelem között; Neveljük, védjük jó székely fajunkat, Amelyet sorsa mindig üldözött. A férfiú, kit lelkesedve tisztel Ez ünneplésre összegyűlt sereg, Mint élt e célnak három tizeden át, Ez áldozatról szólni sem merek. Mert nem közmunkás, ő felkent apostol, Küzdött ügyünkért mint hű, mint igaz: Lángolva égett, mint a Horeb bokra, De el nem égett; mi volt, most is az. Most is miénk és bár a szellemek már Ezüstöt szórtak fürtéi közé, Szemén a régi tűz sugara csillog, Térdét az élet még meg nem tőré. Más vágya nincs, csak lássa boldogulva A hon határát védő hősi fajt; Csakhogy a bérei sasfiak megértsék: Nem fent acél, de szellem most a kard.
