Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903

A regény tárgya.

Az eddigi fejtegetéseink biztos alapon nyugodtak, inért mindig volt egy műfaj, melynek kijegecedett szabályai képezték az összehasonlítás határát, most midőn tulajdon képeni tárgyunk vizsgálásához értünk, érezzük csak azt a nehézséget, melyet a fejlődésben levő műfaj bővebb tárgyalása okoz. Nincs mintaszerű alkotás, melyből törvényeket megállapítva, objektive lehetne Ítélni, gyakran a mások vagy a mi magunk subjektiv Ítéletére vagyunk utalva, s vájjon ki biztosíthat arról, hogy nem tévedünk.

A regénynél, épen mert nagyobb terjedelmű, szerkezetében laza és mert sok elemet olvaszt magába, kimerítő szabályokat felállítani nagyon nehéz, mert majdnem ugyanannyi kivételes eset fordulna elő a hány a szabály.

Az egyik író nem ügyel szerkezetre, de élénk meseszövése feledteti e hányt, más író hosszadalmas cselekményben kitűnő korképeket ad, egy harmadik írónak nincs érzéke a korrajz iránt, de jelemzése kitűnő, egy negyediknek jellemei színtelenek, de a cselekménye világos és áttekinthető és eszméi szépek, igy lehetne e sorozatot váríálva folytatni. Az olvasó tehát aszerint Ítéli meg a regényt a minő hatást reá gyakorol. Ez a hatás az olvasó műveltségével, ízlésével, szóval egyéniségével áll kapcsolatban.

Vizsgálódásunkat a regény tárgyával kezdjük meg. A regény tárgyának köre megmérhetetlen és kiszámíthatatlan, majdnem mindent anyagává tehet. „A mi felett az emlékezet, vagy a vágy dicsfénye leng, a mit a jelen élvezőén karol át, vagy a hiszékeny remény egy áloravilágban lát; a mit a szeretet vagy gyűlölet, a megvetés vagy iszony érdekkel ruház fel; a mi különös ritkasága által pigoant vagy gyermeteg saját