Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903

A regényről általában.

Fejtegetésünk tárgyát egy műfaj képezi, mely nem oly idős, mint az eposz, sem nem művelik olyan régóta, mint a lirát, s nem is emelkedett oly tökéletességre mint a dráma; de bár a felsoroltak mindenikénél ifjabb és fejlődését, tökéletesedését még csak most kezdi elérni, mégsem csekélyebb jelentőségű amazoknál. A regény, mert erről akarunk szólald, szerencsés formájánál fogva egyesíti úgy az eposzi, mint a drámai, sőt a lirai elemeket is. Jelen formájában alig pár évszázados múltja van, mégis oly általánosan elter- jedett, hogy a többi műfajokat elnyomással, úgyszólva, elnyeléssel fenyegeti. Káros hatása, mint Kemény Zsigmond br. „Szinmüvészetünk ügyében“ czimű értekezésében kimutatja, meglátszik a dráma költészetben is.

Vannak, kik a regényt, mint műfajt kevésre becsülik és vannak, kik e műfajnak nagy jövőt jósolnak. A regénynek egy lelkes hive, Sacher Masoch igy ir: „A legtökéletesebb műfaj az leszen, melyben a költő a világot, a természetet és az emberi életet a legtökéletesebben tudja visszatükrözni és ez a műfaj a jelenkor embereinek a regény, ez a jelenkor eposza, amely tárgyának körét any- nyira ki tudja szélesíteni, mint azt sem a líra, sem a dráma nem tudja. Csak: a regényben tudja a költő az egész életet felölelni; csak a regényben lehet, mint egy szép műremekben az idealizmust és a realizmust egybeolvasztani. Minden más műfaj csak töredék. Amit a lírikus, epikus, satirikus, didaktikus és dramatikus egyenként nyújthat, azt a maga összeségében adhatja a regényíró; rajzolhatja a természetet, személyei beszélnek és cselekszenek, mint a drámában és feltüntetheti lelkiállapotukat, mint a lírikus. Nincs előtte