Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903
hibásak a regény alakjaim, az a hibájuk, hogy nem látom őket; mert bennük vagyok. Ha kívülről mintáznám őket, lehet, hogy jobb lábon állnának ; de mi lenne a szárnyaikból ?“ Milyen ellentéte Jókai hőseinek: Gyulai Pál, egy Péchy, egy Kassai, kik a nemes „verizmus“ mintái lehetnének, lelkűk egyetlen szenvedélye, egyetlen tettük rugója sincs előlünk elrejtve, azt a lelki tehetséget, amellyel bírnak, általános emberinek ismerjük, mert telve van gyarlósággal. Érdekességet, valószínűséget, korszerűséget elősegíti az a mód, amellyel a jó regényíró tárgyához juthat. Regényírónak is kellene lennünk, hogy az anyaggyűjtés módját teljesen kifejthessük, de két példa felhozásával talán sikerül e kérdést megvilágítanunk. Jókai (C. kötet 150 oldal) maga is leírja a regényírás módját. Az eszményítés módját szépen adja elő Scheffel Viktor „Ekkehard“-ja előszavában, midőn így ír: „A jelen sorok írója gondatlan ifjúkorában nehány barátjával a római campagnában kóborolt. Barangolásuk közben egy rombadőlt síremlékre bukkantak, mely fölött achantus zöldéit, a síremlék lábainál széthullott mozaik- képet találtak, mely egykoron a síremlék talapzatát díszíthető. Élénk vitatkozás keletkezett, hogy vájjon mit ábrázolhatott egykoron a törmelék. Az archeológus a márvány darabkák színét vizsgálta, a történész az ókori síremlékekről értekezett — a harmadik hallgatva ült le és elővette vázlatkönyvét és egy gyönyörű toporzékoló négyes fogatot, harcosokat rajzolt s az egészet ion éketmény- nyel körítő, mert a többiektől figyelemre sem méltatott töredéken lólábat, keréktalpat vett észre, ezekből a maradványokból alkotá merész képzelettel a szép képet.“ (Ekkehard. Bevezetés IX. oldal.) A festő jelen cselekedete a regényíró működéséhez hasonlít. Szinte jobb a szűkös forrás, mert nem köti az író kezét, szabadon alkothatja meg alakjait, a cselekmény korát. Olyan a regénytárgy, mint a fogalom; minél határozottabb a kész anyag, annál kö- töttebb az író keze az alkotásban ; minél több jegye van a fogalomnak, annál szűkebb a köre. Zichy Géza gróf „Egy asszony halt“ című kis költeménye megvilágítja állításunkat.
