Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903
32 zetben kifejtettük. Olyan cselekmények Jókai regényeiben gyakran fordulnak elő, melyek kételkedésünket alaposan fel- költik, és a népmesék képtelenségeit juttatják eszünkbe. A komoly drámai cselekmény legyen fontos és kifejletre alkalmas ; legyen az egyes ember életküzdelme mindig kifejezője benső életének ; legyen a küzdelem tárgya a puszta létért való küzdelemnél magasabb célú. A komoly regény cselekményétől a fontosságot és a nemességet méltán elvárhatjuk, mert csak az ilyen cselekmény felelhet meg az eszme követelményének, csak az ilyen cselekmény képes komoly érdeklődésünket kielégíteni. A fontos és kifejletre alkalmas cselekmény, komoly és a köznapiságon felül emelkedő hőst is követel. A drámai cselekménynek fokozatosan fejlődőnek és mindent a jellemből magyarázónak kell lennie. E tekintetben már mutatkozik eltérés a regény és a dráma között Kemény Zs. br. „Eszmék a regény és dráma körül“ című művében a következőket mondja: „A drámában a cselekménynek minden jelenettel egyenesen kell a megoldás felé haladnia, még akkor is midőn új bonyolítások állanak elő; de a regényben az író, ha szükégesnek látja, megnyugszik, kényelmesen körültekint, félbeszakítja a megkezdett fonalat, mást vesz elő, régibb vagy egyidejű történetekre tér át s midőn azokat is bizonyos pontig vitte, egy harmadik eseményre ragadtatja figyelmünket, s csak azután von vissza minket ismét az első cselekmény szinterére, ott szővén tovább elbeszélését, hol félbehagyta : vagy pedig cselekedtetés helyett egy rövid expositíóval lép elő és értésünkre adja, hogy miket képzeljünk hallgatása óta megtörténtnek.“ (127 oldal.) A dráma minden cselekedetet a jellemből magyaráz, tehát a külvilág hatása csak közvetve érvényesül a hős tetteiben. A regény hőse cselekményeiben ingatagságot árul el, és gyakran megejti az érzelem ereje. „A regény ép úgy, mint a dráma egy műremek, habár rendszerint prózában is van Írva. Tekintettel elrendezésére, művészies szerkezetére, kiszámított megokolására, a körülmények öntudatos elrendezésére, a bonyodalom keltésre és annak megokolására és egyebekre, szoros rokonságán a drámával.“ (Beyer: Deutsche Poetik II. K. 128 §.)
