Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1902
40 fogta el Bánffyt.1) A fejedelem a foglyot Kornis által Sza- mosujvárra akarta vitetni s egyelőre Nemes János által annak birtokait szállatta meg.2) Teleki, mintha előre tudta volna a jövőt, arra kérte Béldit, ne vitesse el Bánffyt Kolozsvárról, hanem feleségével együtt hagyja ott ;3) de Béldi sem a fejedelem rendeletének, hogy t. i. Bánffyt Szamos- ujvárra küldje, sem Teleki kérésének nem engedett s a foglyot Bethlen várába vitette.4) A mint ezen esemény egyik szemtanúja Bethlen Miklós elmondja, Telekinek és társainak sok fejtörést okozott, mikép bánjanak el Bánffyval. Sokat tanácskoztak a Béldi és Bánffy Zsigmond szállásán. Nem tartották tanácsosnak, hogy Gyulafehérvárra hozassák, hanem abban állapodtak meg, hogy az ellene emelt vádakat az országgyűlés előtt megolvastatják, azután az itélőmester pecsétjével ellátva, megküldik neki, hogy magát igazolja.5) Ebben az értelemben is jártak el. Mindenekelőtt a ligát erősittették meg decz. 4-én a rendekkel, másnap Teleki előterjesztette a 31 vádpontot, melyeket az országgyűlés elfogadván, megerősített s azután Bánffynak küldött meg.') Érdekes, hogy e vádpontokban csak Bánffy hatalmaskodásai vannak felsorolva. Bánffy pár nap alatt készen volt a replikával úgy, hogy a rendek már decz. 13-án tárgyalás alá vehették mentegetőzéseit. Kifogásait nem fogadták el s kimondották, hogy ítéletük a nóta.7) Miután pedig ezen Ítéletet a fejedelem is megerősítette, végrehajtásával gr. Csákyt bízták meg, ki váltott lovakon sietett Bethlenbe. Bármennyire titokban járt ei, a dolog valahogy fülébe ment Apafinénak s esdeklései- vel sikerült kegyelmet nyernie. Minden késő volt már; midőn a futár a kegyelemlevéllel megérkezett, a büszke Bánffy Dénes feje decz. 18-án a porban hevert.8) Az ország- *) *) Bethlen M., I. 411. 1. 2) Bethlen M. 411, 412.11. — Tör, m. kori Tört. Emi. 1., VII. 293.1. ») Érd. Orsz. Emi. XV. 447. 1. 4) Bethlen M., I. 411, 412. 11. ») U. o. 412- 414. 11. *) II. o. 415. 1. — E vádpontokat és a replikát közölte Szilágyi S. (Bánffv Dénes kora és megöletése.) Vértanuk a magy. történetből 251-271.“ 11. ’) Érd. Orsz. Emi. XV. 456—459. 11. «) Bethlen M., I. 415-417. 11. — Cserei M. 83-86. 11. i