Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1902

86 A bujdosók ügye ismét csak haladt-maradt. Igaz, hogy a porta jóakaratáról biztosította őket, de a leng3’el háború miatt sem segedelmet nem adott, sem Apafinak nem en­gedte megsegélésöket. Azok mindamellett nem csüggedtek el, az 1672-ben szenvedett kudarczok csak gyengítették erejüket, de nem törték meg. Most még elszántabbul, még makacsabbul ragaszkodtak azon ügyhöz, mely miatt földön­futók lettek. A magyar követek júniusban tértek vissza a portáról a fejedelmi udvarba s azonnal előadták kívánalmaikat: 1. a fejedelem adjon nekik vezért, kinek mindnyájan engedel­meskednek, még pedig adja nekik Teleki Mihályt; 2. se­gítse némi zsolddal hadaikat.1) Apafi az 1. pontra való választ elhalasztotta, a 2. pontot illetőleg azonnal intézke­dett s a Teleki kinevezése ellen tiltakozó Petrőczyt, midőn egyik fiával a váradi basához akart menekülni, útközben elfogadta és Szamosujvárra záratta.2) A bujdosóknak, bármily leverőleg hatott is az utóbbi hir, be kellett látniok, hogy az erdélyi fejedelem segítsé­gére vannak utalva. A higgadtabbak Szuhay követők által azonnal a fejedelemhez fordultak, hogy adjon hadi és pénz­beli segítséget. De Telekiék belátták, hogy most nem sza­bad elhamarkodni a dolgot, mert ez erősen megboszulja magát. Azért a jul. 30-án megnyílt radnóti országgyűlésen pénzsegélyt szavaztak meg ugyan a bujdosóknak, de a hadi segedelem megadását tanácsosnak tartották elhalasz­tani, s egyúttal Thurzait a segítségadás sürgetése végett a portára küldötték. Ez azonban csak azon felelettel jött vissza, hogy Apafi óvakodjék a fegyveres beavatkozástól, a buj­dosók pedig legyenek türelemmel, mert ha az alkalmas idő eljő, a megsegítés sem marad el.3) Sem Apafi, sem Teleki kedvét nem lohasztotta e hir; elvégre is be kellet látniok, hogy a mostani körülmények közt leghelyesebb a porta tanácsát követni. De nem lan- kasztotta buzgalmukat Cobb tábornok többszöri levele sem, l) Bethlen J., II. 394. 1. *) U. o. 394-396. 11. V U. o. 396-400, 411-413. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents