Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1901

44 hogy sem a fejedelmet el nem foghatja, sem hiveit el nem tántoríthatja, másik tervének a megvalósításához látott, hogy t. i. fejedelmet adjon Erdélynek. Visszavonult tehát Er­délybe s előbb Deés és Bethlen közt ütött tábort, majd kódolásra szólitván a szászokat, gazdag zsákmányával s s mintegy 170 ezernyi foglyával szept. 3-án Maros-Vásár­hely alá jött.1) Útját mindenütt rettentő pusztulás jelezte. Hogy a fejedelem, ki ezalatt a Tisza és Bodrog ösz- szefolyásánál levő Semlyénig húzódott, nem engedett a basa felszólításának, oka az, hogy már bízott a német segítség­ben. Még itt Semlyén alatt hallotta Montecuccoli közeledé­sének a hírét, mi már-már csüggedő lelkét némileg meg­nyugtatta. Országa lángtengerben állott; egyik szélétől a másikig minden feltóztatás nélkül pusztított török-tatár. — Sietni kellett, halogatásra nem volt idő. Mindenekelőtt Montecuccolit kellett gyorsabb haladásra bírni. Az ehhez küldendő követ kiszemlélésénél választása ismét Telekire esett, kinek megbízhatóságáról már annyiszor volt alkalma meggyőződni. Ot küldötte tehát a császári ve­zérhez azon hírrel, hogy még csak a kulcsos városok marad­tak meg, melyek segedelem nélkül könnyen az ellenség kezébe kerülhetnek. Tanácsos azért is sietni, mert esetleg a foglyokat és a zsákmányt is meg lehetne szerezni Alitól2). Teleki Lévánál találta Montecuccolit s a mint megegyeztek az egyesülés helyéről és módjairól, azonnal elindultak. De a vezér Teleki minden nógatására se haladt gyorsabban s aug. 30-án egyesült végre Keménynyel Majtény mellett.3) A szövetséges had elég tekintélyes lett volna, hogy a török ellen sikerrel léphessen fel, de Montecuccoli szt. methodis- rnusa nem engedte. Kemény és Erdély szerencsétlenségére azon hadvezérek közé tartozott, kik szeretnek nagyokat marsoltatni, de mindamellett gondosan vigyáznak, nehogy seregüknek valami baja történjék s minden összecsapást kerülnek. A fejedelem hívei, kik nem ismerték a császári vezért, keservesen csalódtak reményeikben, melyeket e had­járathoz fűztek. 1) Bethlen I- ?37—242- 11. — Szalárdi 616-620- 11. 2) Bethlen I. 243, 244- 11. — Szalárdi 619. 1. 3) Bethlen I- 244, 245- 11- — Szalárdi (619. 1.) Goroszlót enilit ugyan, de a szemtana Bethlen I. előadása több hitelt érdemel.

Next

/
Thumbnails
Contents