Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1901

II. Rákóczy György és Kemény János zászlói

alatt.

(1657 — 1663.)

I.

Ha egy pillantást vetünk Teleki Mihály eddigi szereplésére, hűségének, ragaszkodásának látjuk a jeleit; híven követte mindenhová urát, osztozott a kevés dicsőségben s az annál több nyomorúságban is. De hűségének, ragaszkodásának akkor adta legszebb jeleit, a mikor ezernyi veszély között is megmaradt ura mellett.

A lengyel hadjáratban fájdalommal kellett tapasztalnia, hogy néha a legjobb szándék is, ha a tervei megvalósítására szükséges eszközöket elhibázza, mennyire kudarczot vall. Tapasztalatai gyarapodtak, emberismerete bővült. Mikor azután Rákóczy felvette az élet-halálharczot. akkor is mellette maradt. Azt a kis hivatalt, melyet ekkor elfoglalt, egész lelkesedéssel töltötte be ; örömest vállalta magára ura bárminő megbízását. Igen, mert Rákóczyban a nemzeti szabadság hősét s azon eszme megtestesítőjét látta, mely a mind inkább nyomasztó török uralom alól akarta felszabadítani Erdélyt. Nem tagadhatjuk, hogy e tántorithatlan ragaszkodásával némileg önmagát is akarta emelni, ámde ez a szándék alsóbb rendű szerepet játszott. Nem a kalandort kell benne látnunk, hanem a hűséges barátot. Hiszen ha kalandor lett volna, akkor Rákóczy bukása után a győztes párthoz csatlakozott volna, a hol mindenesetre könnyen ígérhetett magának fényes hivatalt. De ő nem volt kalandor; Rákó- czyhoz vonzódott, mert tisztelte, szerette benne az egyént, de még jobban az eszmét. Az egyén ugyan elbukott, mert ha nem hajlott, törnie kellett, mint a viharban a százados tölgynek, ám azért az eszme megmaradt, zászlója a Kemény János kezében ismét fellobogott. Teleki pedig perczig sem