Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1900

I.

ax oV.a a á\áV.oV ^oV(\cmos \aau\tnáu>(\ és erVó\csv \vaxv^a\\á5áx\aV *1

Nem fogadom el azt a latin szálló igét: „Quem dii ödere paedagogum fecere.“ Ellenkezőleg: Isten szereti azt, kiből tanítót, nevelőt csinál. Nehéz munka igaz az oktatónak és a nevelőnek munkája, de szent munka. Ez a munka az, mely aggódva ügyel a növendéknek testi épségére, tisztaságára, ez az, mely felébreszti a szunnyadozó tehetségeket és fejleszti az értelmet, ez az, mely bevezeti a lelket az erkölcsi rend napsugaras világába,, megedzi az akaratot, és a kezdetben gyönge, törékeny gyermekből jellemes ifjút és férfit formál. Pheidias, Canova érzéketlen hideg márványból csodaszép szobrot farag. A jó nevelő a még tanulatlan, még ki nem forrott jellemből egész embert farag. Melyik a nagyobb művészet ?

Igen ám, csahhogy erre a nagyjelentőségű munkára az iskola egymagában nem elégséges. Nem elégséges, s innen van a sok panasz, innen van az a megdöbbentő kérdés, mely az egész vonalon kisért: „Mi az oka, hogy a tanuló ifjúság fokozatosan hanyatlik előmenetelben is, erkölcsi magaviseletben is?u A felelet könnyű. Az általános dekadenciának oka az, hogy a két tényező közül, mely Istentől hatalmat nyert a nevelés fontos munkájára a család és az