Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1900

33

nek nem erős bízonyitéka-e, hogy nemzetünk gyászában mindig részt vett. A haza bölcsének, Deák Ferencznek és a kiegyezés másik nagy alakjának, Gróf Andrássy Gyulának ravatalainál megjelent és koporsójukat koszorúival ékesítette s számos más jelesünk elhalálozása felett igaz érzést sugárzó részvétét nyilvánította.

Míg maga mindig részt vett a nemzet bánatában, a saját fájdalmát, mely szivét tőrképpen által- járta, midőn egyetlen fia egy megdöbbentő tragédia áldozata lett, — nem akarta megosztani senkivel. A gyönge nő erősnek bizonyult. Nem hagyta el lelki ereje, midőn fia koporsójára kellett letennie a halotti koszorút. 0, ki egy nemzetnek volt vigasztaló anyja, most a nemzet királyát vigasztalta és óvta a csüg- gedéstöl.

S mikor a fájdalmat enyhülni látta, elvonult a világ szeme elöl és megtört szivének fájdalmára utazásban, a természet szemlélésében keresett enyhülést. De bújával bújdosó magányában is észrevette nemzetünk örömét és ünnepi készülődéseit. Ezredéves ünnepünk haza vonzotta, hogy még egyszer és utoljára szeretetét ünnepies formában kifejezésre juttassa. Lelke hangulatának megfelelő díszben, fekete, de magyaros öltözetben jelent meg az ünnepélyen és midőn a szónok a királyné nevét említve, az egész ünneplő közönség éljenzésbe tört ki: halovány arczáját egy pillanatra pir futotta el és szeméből könycsepp tört elő. A nemzet vigasza igaz, hogy csak egy pillanatig hatott, de a kölcsön vissza volt adva.

Önökről, kedves ifjak! feltételeznem sem szabad, hogy hazánk történelmét szeretettel ne tanul3