Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899

— 83 —

hogy mig népköltési gyűjteményeink nem láttak nagyobb számban napvilágot addig a nagy reform munka a népies irányra való törekvés nem is indulhatott meg az egész vonalon.

Kisebb mértékben népköltési gyűjteményeink tömeges megjelenése előtt is hatott a népköltészete. Akárhány felvilágosult fő mutatott rá, hogy a költészetnek igazi forrását ott lenn, az egyszerű, romlatlan, üde népnél kell keresni. „A valódi nemzeti poézis eredeti szikráját, köznépi dalokban kell nyomozni“ — mondja Kölcsey.

Tudjuk, hogy hazánkban sok irodalmi iskola fáradozott azon, hogy elselejtesedett irodalmunkat újjá teremtse. Mindenik iskola mutatott is fel több, kevesebb eredményt, gyökeres változást azonban egyik sem hozott létre. Egyedül a népies iskola lett volna hivatva gyökeres változást eszközölni, de ennek sem sikerült, mert ez az iskola is másképen fogta fel a dolgot mint a hogy kellett volna. Nem volt elég aesthetikai Ízlése s a népiességet inkább abban kereste, hogy leereszkedett a néphez, pedig Arany János szerint az igazi költő nem leereszkedik a néphez, hanem magához öleli azt. A népies iskola csak a külső köntöst kölcsönözte a néptől, de azt a maga valóságában mélységes szépségeiben felfogni és megismerni nem tudta.

Hogyis ismerte volna meg, mikor még Kölcsey is, ki aesthetikusaink közül elsőnek tereli a figyelmet a népköltészet felé a „Nemzeti Hagyomány ok“-hím, ki hangos szóval hirdeti, hogy a népköltészet drága kincseket rejteget, — idegen minták után Írja balladáit, pedig ez a műfaj az, mely első sorba a népköltészetben bírhatja alapját.

A népköltészetnek áldásos hatása legelőször is abban nyilvánult, hogy teljesen felfrissítette a fakó szinehagyott társalgási, de főkép irodalmi nyelvünket. Ez a hatás egészen természetes. Hiszen egyebet mellőzve vizsgáljuk csak közmondásaink nyelvének tulajdonságait.

Mily eredeti a felfogása, mily ünnepélyes rajta az a jelleg, melyet a tiszteletes régiség nyom rája, mily üde és változatos, hiszen alig van széptani szó — és — szólásalakzat melyen keresztül ne változna; minden sorában erő, üdeség, zamat. Avagy vegyük népmeséink nyelvének egyszerű keresetlen báját és népdalainknak színes játsziságát.

ö*