Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899
megelégszik ama kifejezésekkel, melyekkel már az ősidőben is megtestesítette gondolatait. Az igazi népdal nyelve, ősi, egyszerű, az anyatermészetből vett, érzéssel teljes, igy tehát mindig üde. Azért az olyan dal, mely túlságosan sal- langos, mely tetszeleg az alakzatok ponpájában vagy mely a sikamlós felé hajlik sohasem igazi népdal. Legújabb időben iparszerüleg, szinte gyári termékenységgel készülnek az álnépdalok, a népnek ősi Ízlése azonban visszautasítja ezeket. Minden népnek elég a maga szókincse érzéseinek kifejezésére. Igen találóan mondja az angol Myers a népköltészetről : „Együtt születtek a nyelv maga, az első érzések s a dal megfoghatatlan bája.“ Bizonyítják ama népdalok, melyek oly egyszerű, bűbájos nyelven szólalnak meg. Mily mesteri módon érvényesül az anyatermészet a maga jelenségeivel. Lépten-nyomou találkozunk ég, föld, csillag, hajnal, szivárvány, szellő stb. kifejezésekkel, melyek már magukban is szépek. Ott látjuk az állatvilágból a lovat, a madarak közül a sast, galambot, gerlicét, fakó hollót. Ott a szép virágokat is. Maga a virág szó is az örök ifjúság és szerelem szava. Ott szerepel a rózsa, tulipán, liliom, viola, rozmaring. Minő szép és eredeti szolások ezek : csillagos ég, derengő hajnal, kerekedő felhő. Tisza partján fujdogáló enyhe szellő, ágas-bogas levelű diófa. Megeleveníti a nyelv zenéjét a sok csengő-bongó ikerszó: susog-busog, szőre-szálán, zenebona, szette-vette, ötöl-hatol. Ellentétei megkapok. A szerelmes legény mesteri ellentéttel adja tudtunkra, hogy hol lakik a babája. „Ha az alszeg rózsa volna, mégse mennék végig rajta, Ha a felszeg csipke volna, mégis végig mennék rajta“. Jelzői plasztikusok: „Pokolszőrü paripádat nyergeid meg“. „Azon lesétála fodorszörű bárány“. S lehet-e szebb jelző a „gyengédnél. Gyenge viola, gyenge leány, gyenge kedves. A rendkívül szépet a gyöngy jelzővel ékesíti, a hajnal bibor- szinű, a pünköst piros, az éjszaka éjes. Keresetlenségük mellett is találóak hasonlatai. A kedves csevegése olyan mint a pitypalaty beszéde. A válogatós leány olyan mint a virágról-virágra repeső pillangó, a