Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899
20 hez, mondákhoz és regékhez nyúlni. Talán érezték, hogy igen nehéz ezek összegyűjtése. Nehéz is, de fontos. Fontos minden népnél, de főleg nálunk, kik csak fájlalhatjuk, hogy fejlődésében levő, vagy tán éppen kifejlett naiv eposzunkkal egyéb mondái, regei költészetünk is a sötét homályba veszett, mely sötétségből csak egy-egy ha- lovány fény reszket felénk. Fontos, hisz egyéb népköltési maradványaink mellett főkép a mese, monda az melyben az egyetemes népszellem megnyilatkozik. Talán azért nem mertek gyűjtőink hozzájuk nyúlni, mert érezték, hogy bizonyos kellékek hiányoznak belőlük. Arany János kiválóan körvonalozza a gyűjtő kellékeit. Legyen tökéletes mesemondó. Legyen lehetőleg a nép közül való, bírja a nép nyelvét, legyen tisztában eszejárá- sával. Rendelkezzék jó emlékező tehetséggel, mely a legkisebb mozzanatot is megjegyzi. Értsen a mesemondáshoz. Legyen jó érzéke a magyaros és idegen elemek iránt. Az idegen elemeket úgy távolítsa el, hogy a mese kereksége csorbát ne szenvedjen. Vállassza több változat közül a legjobbat ki, a mese anyagát ne változtassa meg. Szóval legyen egy személyben egy kissé költő is, főkép ügyes mesemondó és tapintatos kritikus. Ha e fontos kellékek nem mindenikével is, de igen sokkal rendelkezik Merényi László, ki egyike legbuzgóbb mesegyüjtöinknek. Rövid időn három derék gyűjtéssel lépett a nyilvánosság elé. 1861-ben Pesten adta ki a Magyar Tudományos Akadémia anyagi segélyezése mellett első könyvét: „Eredeti népmesék“ címen. (Heckenast, 2 kötet). Arany János örömmel üdvözli a gyűjteményt megjelenésekor és melegen megdicséri a gyűjtőt. Merényi jó mesélő. Kár, hogy a jó mesélő szerepébe bele kontárkodik az iró is, igen sokszor a mese eredetiségének rovására. Ismeri a nép gyermekded gondolkozás-módját s ott a hol csak vázlatot kapott jó érzékkel toldott s vázlatból szép, kerek egészet csinált. Második gyűjtése a „Sajóvölgyi népmesék“ 1862-ben jelent meg Pesten 2 kötetben. K gyűjteményben 18 eredeti népmesét közöl.
