Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899

7

alatt lappang. Ugyancsak ő azzal vádolja a hegedősöket, hogy a történetet meghamisítják és Tuhutuin vezérről szólván mégis az ók énekét idézi.

S én megvagyok győződve, hogy e kettős, hatalmas ok dacára is lett volna mit összegyűjteni, hiszen csak maradt még itt-ott egy marék virág.

Volt is a XVI. században egy férfiú, kinek egyéniségében megvolt a jó gyűjtő minden kelléke, vala egy felvilágosult fő és érző szív, kinek volt elég tudománya, szép érzéke meg bátorsága, hogy a katholikus és protestáns tudósok, papok és iskola-mesterek elfogultságával szemben megvédelmezze a megvetett, istentelennek, bűnösnek kikiáltott virágéneket, s volt elég bátorsága a magyar nép poezisét szépség és fordulatosság dolgában egy nagy szent könyvvel, a bibliával egy sorba állítani. Sylvester Jánost értem, ki biblia fordításának előszavában elmondja, hogy a Szent- irás tele van virágos, képes beszéddel, hogy Krisztus Urunk példázataihoz hozzá kell szoknia az embernek, majd e nagybecsű kijelentését teszi: „Könnyű kediglen hozzászokni a mű népünknek, mert nem idegen ennek az ilyen beszíd neme. Í1 ilen beszédvei naponkíd való szóllásában. 11 énekekben, kiváltképen az virág-ínekekben melyekben csodálhatja minden níp az magyar nípnek elméjének éles voltát az lelísben, mely nem egyéb, hanem magyar poezis“.

Óriási veszteség, hogy e nagy lélek nem ment egy lépéssel tovább s nem gyűjtötte össze a magasztalt néppoezis termékeit. Vagy tán összegyűjtötte, de elveszett. így is, úgy is megsiratni való dolog.

Munkámat három főrészre osztom. Az első részben népköltési gyűjteményeink időrendi történetét adom, a másodikban gyűjteményeink értékéről beszélek több fejezetben s végűi a harmadik részben vázlatosan népköltészetünknek műköltőinkre való hatását mutalom ki.