Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1897

— 29 —

bői eredt költésnek s jó az, ha a tiszta érzeménynek szavai zavartalan hangokkal hatják meg a fület s ez által szivünket;“ teljesen mutatja azt, a mit már előbb is említettem, hogy Kölcsey a német rimes időmértékes verselésnek hódol s ebből a szempontból Ítéli meg Kist és Berzsenyit s Kis Hajós énekét s „Lebegsz májusi szellő“ kezdetű költeményét, a melynek Toldy kiadásában „Egy nehéz szivü lány tavaszi éneke“ a czime, többre becsüli azoknál, a melyekben csak méret van. Mi a dolgot épen megfordítva kell hogy vegyük, a mennyiben a Kölcseytől is magasztalt Poétái feltételt, minden esetre alaki szempontból jobbnak kell Ítélnünk, mint az előbbi kettőt, bár különösen a Hajós ének remek jambusi menetben indul, elég jó rimeléssel:

Szeretőim é|des hon|ja Indulj hajóm [feléd,

Hüséjge láng|ja von|ja

Szülöttödet Imelléd. (Dimeter iamb. cat. in syll.)

de már a tavaszi énekben „Lebegsz, májusi szellő,

Enyhitni kínomat,

Hozod balzsamlehellő Zephir, nyugalmamat,

Ezerszer idvezellek Tavasz, virágidat Szedem s égig emellek,

Zengvén csodáidat . .

melynek metruma ugyanaz, ilyen riinelést mutat: szellő — lehellő, kínomat — nyugalmamat, idvezellek — emellek, virágidat — csudáidat. Kölcsey igyekszik felemelni a sokkal jelentéktelenebb költőt, a közönség elismert bálványával Csokonaival s az annyira szeretett Berzsenyivel szemben. Csokonainak — úgy szólván — csak árnyoldalait mutatja be s magyarosságát miveletlenségnek, népiességét parlagiasságnak tartja, Berzsenyit pedig, ha elismeri is, hogy elsőrangú költő, megrója dagályosságáért, majd meg homályosságáért. S ha volt is ebben némi igazsága, tekintetbe kellett volna vennie, hogy Berzsenyi költői tehetsége még nem forotta ki magát teljesen, s nem kellett volna éles kri