Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896

— 78 —

Nem tekíuted-é meg sok vérontásimat,

Eégí törvény szerint tett áldozatimat,

Gyakor vérben kevert vitéz karjaimat.

Melylyel szabadságra hozhatnám magamat.“1)

íme, mint nyilatkozik meg a tősgyökres nemzeti érzés visszahatása. A vigasztalan jelen bánatos képeit az elboruló hazafi fájdalma kétféle módon kívánta vígasztalóbakká tenni.

Az egyik módot már láttuk. Ez ugyanis abból állott, hogy a nemzeti érzés erősen kikelt a lanyha, elkorcsosult új iránynak hódoló nemzeti érzés ellen. E kikelésben benne volt a megsértett büszkeség, a lábbal tiport önérzet minden sérelme, a melyek panaszos hangjai az akkori elsat- nyult nemzedék hibáit kíméletlenül ostorozták. Jól esett azoknak, kiket a divatos irány nem tudott meghódítani, ha keblük fájdalmait kipanaszolhatták, ha erős hangon kiáltottak megálljt a lejtős úton haladóknak. Ámde szavuk a pusztában hangzott el; a nagy tömeg haladt tova a maga útján s a panaszlók intő, feddő szavát nem értette meg. Pedig ezek igy akarták visszatartani őket a fenyegető örvénytől, melytől pedig csak II. József alkotmányellenes, hatalmas reformjai tudták megmenteni, melyek felnyitották a nemzet szemeit, hadd lássa, hová jutott saját hibájából.

A másik irány nem úgy járt el. A honfi bánat ezen is uralkodik épen úgy, mint az első irány hívein, de ez kortársait más módon kívánta a helyes útra vezetni. Míg az első kizárólag a szomorú jelenre fordította figyelmét, addig ez a múltban kereste azon emlékeket, melyek legalkalmasabbak lehetnek a hibás úton haladó nemzetet a helyes irányba visszavezetni. 8 a múltban meg is találta mindazt, mi csak a nemzeti önérzet felkeltésére szükséges lehet. Ott vannak a régi jó szokások, az eredeti magyaros életmód mindenben, mi együttesen a nemzeti jellemet képezi. Ez egyúttal annak bebizonyításával is járt, hogy őseink gazdagságukat a régi szokásokhoz 4való ragaszkodásnak köszönhették, míg az újabb nemzedék az idegenszerűség teljes felkarolásával egyúttal az elszegényedés útjára is lépett.

J) Thaly K. i. m. II. k. 417., 418. 11.