Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896
— 112 — hiányát imltt-amott még egy kis családi elfogultsággal is tetézi, mely azonban szintén megbocsátható. Nem végezhetniük jobbal ezen értekezésünket, mint azon nehány szóval, melyet a Lusus mutidi 112. lapján családjához intéz: „Nec mihi quidem sol plane Aporianus in nubem abiit; luxisset fors clarius, ni peccatum primi hominis in aliquorum cordibus regnasset. Age, ergo, posteritas, orto iám tantisper sole rursum Aporiano, ne patiarís eundem iterum ecclipsim páti.“ E szavakat megérté családja, de meg nemzete is. Amaz kiváló hazafiakat ad a honnak, emez kegyelettel ragaszkodik e múlt emlékeihez s a jó öreg nyugodtan alhatik sírjában. Jós szavai — fájdalom — beteljesedtek ugyan, de a nemzet hasznára, tanulságára, melyet keserű tapasztalatok árán lehetett megszerezni. S a késő unokák igazat adunk Apornak, kinek porai fölött örökké virraszt a nemzeti Genius.
