Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896

—■ 68 —

érette. A miután ezt bemutatták, többé sem sóhaj, sem hang nem hallatszott a kápolnából.

íme mint beszél Cserei a kiváló történetíró s mint nyilatkozik egy, a XVIII. száz elejéről való főesperes, ki sajátkezüleg írván le az esetet, ugyancsak esküdözik, hogy szavainak hitelt adjon.

Mi, kiket jóformán két század választ el s a rohamosan fejlődő XIX. század végső éveit éljük, elbámulunk e csodával határos, mesés történeteken, melyeket egy tudományos főúr, egy kiváló történetíró s egy tekintélyes egyházi férfiú elmondanak. Igazán nem tudjuk, vájjon a naiv- ságot avagy a felvilágosultság hiányát gondoljuk-e. Hiszen ma is hasonló, noha némileg megváltozott körülmények között élünk, de józan eszünk tiltakozik minden eféle mende-monda ellen. Ha azonban leszállunk a nép körébe, itt találkozhatunk hazajáró lelkekkel, lidérczekkel, boszorkányokkal, melyeket a nép mesésebbnél mesésebb alakokba öltöztet. A hol a nép különben természetes észjárása megakad, nyomban előtérbe lép a képzelet, mely azután hamar a mystikus homályba burkol mindent.

A XVII. és XVIII. század emberei azonban nem tudtak felülemelkedni sem a népen, sem kortársaikon. Mit mások élénk képzelete csodás és mesés színekben látott, mindazt minden kritika nélkül fogadták el. Nem kutatták, vájjon a józan esznek megfelel-e e hiszékenység, nem vették tekintetbe, vájjon az emberi értelemnek szabad-e a babona szűk korlátái közé zárkóznia; e helyett hittek, vakon hittek mindenben.

E vak hit, a kritika hiánya, a józan ész teljes mellőzése az, mi Apornál is szembetűnő. Olyan volt ő is, mint kortársai. Elméje, mely pedig a remekírókkal foglalkozott, nem tudott szabad szárnyalásra kelni; lebilincselte kora, lebilincselte részben nevelése is, mely nem igen engedett tért a szabad vizsgálódásnak. E két körülmény megzsib- basztotta Apor elméjét, bezárta a naivság szűk korlátái közé, honnan nem lehetett szabadulás. Mert ugyan hol az ész, mely ily kettős fallal körülvéve, fel tud szabadulni, hol