Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896
— 42 — király: „Őt, Al-Torjai Apor Pétert, nejét és törvényes házasságból született vagy születendő örököseit a szabad bárók vagy mágnások sorába emeli, kitünteti és megadományozza“. Apor érdemeit a következőleg méltatja: „Mivel elegendő bizonyítékból értesült arról, hogy ő régi erdélyi nemzetségből eredeti, melyek közül sokan törvényes fejedelmük és a haza iránt nagy érdemeket szereztek; de ó is személyére nézve oly lelki ajándékokkal van megáldva, hogy a mint eddig azon hivatalban, melyben van, teendőit oda kezdette irányozni, hogy a királyi szolgálat és a haza közjava gyarapodjék: úgy ezután is egy alkalmat sem mulaszt el, hogy a király és a haza iránt napról-napra több-több érdemet szerezzen; hogy tehát szépen kezdett futásának mintegy sarkantyút adjon s másoknak az ő nyomába lépésre ösztönt, a mit az ő utódai kedves emlékezetben tartsanak“.1) Az esemény, melylyel Apor utólagosan is bebizonyi- totta, hogy jóravaló hazafi, az 1717. évben történt, a midőn egyenesen az ő ügyessége mentette meg Háromszéket a tatártól. A tatár khán ugyanis átkelt a Pruthon s Moldvában táborozott; nem lehetett tudni, merre fordul. Apor és alkirálybirája Boér István ügyes kémekkel figyeltették; ezenkívül a szorosokhoz 300, majd 400 vitézt rendeltek, a magasabb hegyekre pedig 3 dobost, hogy szüntelenül doboljanak, mintha német sereg jőne. Gondoskodtak arról is, hogy mindezt a tatár megtudja. Ezen elővigyázatnak az lett az eredménye, hogy a khán fia Kolcsak huttini basával (ki Okolicsányi Lászlóból lett renegát) s Rakovicza Mihály moldvai vajdával a besz- terczei szoroson ütött be Erdélybe, de a belgrádi vereség hallatára, mely a felmentő török sereget érte, a huttini * *j Jakab Elek, báró Apor Péter a magyar soeiologia megalapítója. Elet és Irodalom. Szerk. Korbuly József. Kolozsvárt, 1884. évf. 219, 220. 11. Apor maga nem kereste a báróságot, hanem bécsi barátai, különösen Hevenesi Gábor (Apor munkái 137. 1.) szerezték. 0 maga sokáig nem használta e czimet; Jakab E. először 1724-ben találta egy hivatalos tudósításban. Élet és Irodalom 1884. évf, 220. 1.
