Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896

18 — András a grammatikában, syntaxisban és poesisben, Héder- vári István, Álló Imre a rhetorikában1) Apor elvégezvén Kolozsvárt tanulmányait, 1693-ban Nagy-Szombatba ment,2) hogy különösen a jogban és a bölcsészetben képezze magát. Nevével 1695-ben találko­zunk a Szentiványi Márton „Curiosora et selectiora variarum scientiarum“ ez. művében,3) hol a „Primorum A. A. L. L. et philosophiae baccalaureorum in academia Tyrnaviensi“ alatt Apor Péter „Transylvanust“ is említi, előtte Forgách Péter és Csáky László foglalnak helyet. Mily haladást tanúsított Apor, eléggé bizonyítja az említett körülmény, hogy két évi tanulás után „primus bac­calaureus philosophiae“ lett, a mint maga is megemlíti.4) Ez évben Bécset is meglátogatta.5) A következő évben már a philosophia magistere lett.0) Tanulótársai voltak br. Révai László, Kéri János, Körmöndi Imre, Szabó István, Sigrai István, Szente Miklós, br. Révai Albert, kik szintén mind magisterek lettek.7) Ez a nagyszombati akadémia volt ez időben a tudo­mányszerető fiatalság közös találkozó helye, hová az ország minden részéből tömegesen sereglettek. Nagyhírűvé tették jeles tanárai, kik közül Aport is tanították a philosophiában Hoffman Mihály, ki anyai ágon rokonságban lévén távolról Aporral (a Becz család utján), őt atyailag szerette,8) Du- boczki János a mathesisben, Madocsáni András az ethikában, Sometinger Frigyes és Stauner Bernát a császári (osztrák), Koller Ferencz és Benesik Mihály a hazai jogban.9) J) Apor munkai 265. 1. 2) U. o. 130. 1. 3) Tyrnaviae 1702. III. Decas, 3. Pars. 49. 1. 4) Apor munkái 131. 1. 6) U. o. 6) A Szentiványi művébeu a 47. lapon olvasható „Primo­rum Magistrorum A. A. L. L. et Philosophiae in Academia Tyrnaviensi promotorum“ ez. alatt: „Petrus Apor nobilis Hun- garus Transylvanus 1696.“ 7) Szentiványi i. m. 47. 1. 8) Apor munkái 78. 1. fl) U. o. 265. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents