Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896

15 meg, még pedig úgy, hogy első helyet foglal el a kor Hiányzó, másodikat az ország generálisa, harmadikat a kanczellár, negyedikat pedig a kincstárnok.1) A gubernium e főbb tisztviselőinek kihirdetése az 1697. júliusban tartott tordai országgyűlésen történt.2) Apor Istvánt egyik kitüntetés a másik után érte. Még a megelőző évben a felség kegye (1690-ban) Mikes Mi­hályival együtt grófi rangra emelte.3) A pápa pedig, mint a katholikus hit buzgó bajnokát, magasztalásokkal halmozta el.4) 1099-ben gr. Gyulafii László halála után az ország generálisa lett, mely hivatal — az érd. fejedelemség meg­szűntével külömben is csak czím lévén — az ő halála után véglegesen elenyészett.5) 1704-ben halt el magtalanul, miután egyetlen fia hamar elhalt, és sem az első (Veres Borbála, Szeredai Péter özvegye), sem a második (Csin­talan Zsófia), sem a harmadik feleségétől (Farkas Zsuzsámul) nem maradtak gyermekei.'1) Végrendelete, melyet még 1698. márcz. 9-én készített Bécsben, leginkább mutatja, minő áldozatkész hazafi s buzgó katholikus volt. Közczélokra leginkább az egyházak számára 342,850 frtot hagyományo­zott, anyai birtokát 30,000 írttal együtt br. Apor Péternek hagyta, többi vagyonát pedig egyenlő arányban osztotta fel Apor Péter, Lázár és Farkas között. Ha pedig az Apor- esalád teljesen kihal, birtokait az esztergomi érsek ren­delkezése szerint katholikus czélokra fordítják.7) Gr. Apor Istvánt első sorban a mély vallásosság jel­lemzi, mely még Bécsben is szemet szúrt s egy 1700. nov. 3-án Bécsben kelt névtelen proverbium leginkább azért kelt ki ellene, mert minden vallásossága mellett sem volt elfogult, hanem a református ifjakat is nagyon szerette s *) Gr. Kemény I. Dipl. Trans. Suppl. XII. 293, 294 11. 2) Gr. Kemény I. Erdély tört. ered. levelekben XXXVI. k, (Az érd. muz. birt.) 3) Apor munkái 131. 1. 4) A papa levele Aporhoz 1098. jul. 5. Gr. Kemény I. Érd. tört. ered. lev. XXXVI. 5) Apor munkái 132. 1. 8) U. o. 02. 1. 7) Egy. Magy. Encycl. III. 528—530. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents