Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895
1 — 49 — és szorgalmatos tanitása a (íymn asiumokba főképen, és Szorosan parantsoltatik. .Jóllehet pedig a német Nyelv tanulására való kén- szerités el fog távoztatni, mivel mégis kivált a nemes ifjúságnak s a kik katonaságra készülnek, külső nyelvek értelme nélkül lenni nem lehet, ezeknek tanulására Kolozsvárt különösen alkalmatosság fog adatni és bizonyos rend is ki fog szabattatni. 4) Az ifjúság tartására rendeltetett házak, az az Convictusok és Seminariumok legalább részenként, és a mint a költség engedi egymásután újra felállíttatások most ugyan munkába vétetik, de mivel az ilyen házak nem az apró gyermekek számára valók, csak oly helyeken, melyeken nagyobb iskolák vannak, úgymint: Kolozsvárott, K.-Fejérvárott, M -Vásárhelyt, Udvarhelyt és Csik-Som- lyón; a Kozma Fundátio, mely Esztelneken és Kantába volt a Famíliának kérésére, a kolozsvári Convictusba fog átal vitetni. Erre nézve némely kis Fundátiok, melyek Deésen és Mikházán voltak, mivel ezek úgy is rendszerint való házak tartására nem elegendők, a közelebb való nagyobb Fundátiókkal fognak megegyeztetni. Ezen rendelések azok, melyek azonban előre közönségesen hírré tétetnek, miglen a Hazának közönséges megegyezése által az ifjúság neveléséről bizonyosabb rend fog szabattatni. Azonban a mi az iskolák belső rendtartását illeti, ezekről a mai napon az iskolák elöljáróihoz bővebb oktatások fognak ereszttetni. E Regio M. Principatus Tranvnae Guberuio Cibinii 22 a. maji 1790. Georg ins Bán fi Dávid Székeiig. J. Bedens de Scharberg. A gymnasium levéltárából az idevonatkozó adatok közül figyelemre méltó még a fennebbi kelettel és aláírással az erdélyi sz. ferenezrendiok provinciálisához küldött következő leirat; „Habár némely változtatások az iskolai ügyekben a mostani dolgok állása és idő körülmények szerint előre megitélhetők, nehogy azonban az ifjúság oktatása a legfőbb és legszükségesebb ügyekben hátrányt szenvedjen, elhatároztatott s ez alkalommal szigorúan megparancsoltatik, nehogy a Tisztelendőséged gondjaira bízott zárdákban levő vagy azok mellett felállított iskolák megszűnjenek, vagy megváltoztassanak. Melyekben nem kevésbé kiváló gond fordítandó arra, hogy az ifjúság hazai nyelven taníttassák a keresztény tudomány elemeire, olvasásra, Írásra és számolásra, a fő nemzeti iskolákban pedig, mint < ’sik-Somlyón, Udvarhelyen, Maros- Vásárhely tt a latin iskolákra is készíttessék elő. A mely czélból, ha ezen három helyen anyagi fedezet nem volna, hogy a nemzeti iskola osztálya fennálljon, legalább is két osztály minden esetre