Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895
377 — bán egy oly nagyszerű adomány, méltó dicsérés mellett, azzal a legfelsőbb hátározással fogadtatott el, hogy az elemi iskolákból fölveendő növendékek a nevelőházakba be ne fogadtassanak ugyan, de az alapítványi jótétemény egy ideiglen a ncvelőházakon kívül az ő tartásaikra kiadat- tassék az alapitól? szándéka szerint.“ 21. Kovács Miklós érd. püspök alapítványa. Csiktus- nádi Kovács Miklós érd. püspökről Beke „Papnövelde történetéiben ezt találjuk: „a n.-váradi káptalanban őr-kanonok, 1829-ben erdélyi püspök, v. b. titkos tanácsos, az előkészületi tanfolyam két tanári székének alapitója a papnöveldében, az erdélyi egyházmegye jótevője ; meghalt 1852. okt 15-én, 84 éves korában.“ Kovács Miklós erdélyi püspök Kolozsvárt 1849. deczember 10-iki kelettel végrendelkezett, mely végrendeletében a csiksomlyói seminarium- ról is megemlékezve legközelebbi vérrokonai közül egy jó erkölcsű és előmenetelő ifjú számára 3000 német forintot tett le alaptőke gyanánt. A végrendelet idevágó részletei igy szólnak: 13-ik pont: Apai vagy anyai ágon való közelebbi vérrokonaim közül két jó erkölcsű és tehetségű iiju neveltetésére és pedig az egyiknek a csiksomlyói seminariumban 3000, azaz háromezer német forintot, a másiknak a kolozsvári lyceum nevelő házában 3000, azaz három ezer német forintot hagyok alaptőke gyanánt és pedig úgy, hogy a mi növendékeim élelmezésére és ellátására a felsőbb helyen kiszabott összegen felül megmarad, az intézet elöljárósága által minden évben adassák ki a növendékeknek ruházatra és taneszközökre. Ezen ifjak felterjesztése az érd. püspökhöz, kire a kinevezés jogát ruházom, történjék a csiktus- nádi plebánusok által azért, mivel fel kell tenni, hogy a gondjukra hízott híveket másoknál jobban ismerhetik és következőleg a fennnevezett alapítványokra felveendő ifjakat a legszerencsésebben ők választhatják ki. Határozott kifejezést adok azon akaratomnak is, hogy ha a fenn nevezett alaptőkének jövedelme bizonyos előre nem látott körülmények miatt a növendék ellátására nem lenne elégséges, hagyatékomból semmi adassák hozzá, hanem maradjon az alapítvány üresedésben és a kamat tőkésittessék mindaddig, mig annyira nő, hogy a növendék élelmezésére és ellátására elég lesz. 26- ik pont: Meghagyom, hogy egy rokonomnak a szebeni Teréz-árvaházban való neveltetésére és fenntartására tétessék le 3000, azaz három ezer német forint, melyre nézve a felterjesztés joga a csiktusnádi plébánosoké, a kinevezés joga pedig az érd. püspöké legyen. 27- ik pont: Hogy a felsőbb tanulmányok folytatására Sze- bcnből Kolozsvárra átmenő növendékeim ugyanott alapítványi jótéteményt élvezhessenek, hasonlóképen 3000, azaz három ezer né-