Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895

osztályfőnöknek feljelentik, ki ismételt komoly figyelmeztetés után vesz- szüvcl fenyiti, a meg nem javulókat pedig a tanár-testületnek a további megjavítás, szigorúbb büntetés, vagy esetleg kicsapás végett bejelenti. A második katbeketa az előirt időben az alsó grammatikai osztályt, a 2-ik és 1-ső nemzeti iskolát fogja tanítani, ugyanazon észrevételekkel és a büntetés ugyanazon módozataival. A katheketikai oktatás végével a templomba menetelnél a két humanior osztály után megy az első kathe- keta, kit követnek hallgatói, azután a második katheketa szintén saját tanítványaival. IV-ik szabály. A szent misén való részvétel. Miután kellő rendben, a legnagyobb csendben, mellőzve minden futkosást és zárdán át való kitérést, kellő áhítattal a templomba belép­tek, az oltári szentséget térdenállva fogják imádni és a boldogságos Szent Szüzet az angyali üdvözlettel fogják tisztelni. Erre a humaniórák nem különben a legfelsőbb grammatikai osztály hallgatóinak megenged­tetik, hogy a padokba beülhessenek. De nem nagyobb kényelem ked­véért, hanem nagyobb áhitatosság okáért. A közép grammatikai osztály utasittatik a rács melletti tördelésre, ugyanezek azonban azon alkalom­ból, a mikor az áhitatos közönség a szentélyben elhelyezkedett, s va­sárnap- és ünnepnapokon, a mikor a sodalistáknak az ülőhelyek elfog­lalása tilos, majd ezeknek, majd amazoknak helyüket átengedni kötele­sek. A többi legalsóbb grammatikai osztály tanulói s a két nationalis osztály növendékei mindig térdenállva tartoznak részt venni a szent misében, s az alatt buzgó imát tartoznak mondani az Istennek, akár a szent rózsafüzérből, akár pedig az imakönyvből. Mikor azonban az orgo­nista valamely ismeretes éneket kezd, mindnyájan együttesen énekel­nek. A szent mise alatt való illetlen beszélgetésről az osztályok pater familiasai, kik mindig a reájuk bízott növendékek mellett vannak, min­dig az illető tanárnak jelentést fognak tenni szigorú megbüntetés végett. Valamint azokat, a kik a szent mise alatt a sekrestyében, vagy a zár­dában barangolni szoktak. A szent mise befejezésével és a szokásos imák elmondása után, ugyanazon rendben, a melyben bejöttek, a maguk osztályaiba bemennek és ott csendben a leczkét ismételgetve s készülve bevárják tanáraikat. V-ik szabály. A szentségekhez való javulásról. Minden Mária társulati tag és ujoncz a Mária társaság szabályai értelmében tartozik havonta kétszer, azonban a legalsóbb grammatikai osztály növendékei, a Norma Regia szabályai értelmében tartoznak ha-

Next

/
Thumbnails
Contents