Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895

XI. Iskolai törvények, fegyelmi szabályok. 1. Iskolai törvények, melyek a nagyon tisztelendő Ferénczrendi atyák gondozása alatt álló újonnan felállitott gymnasiumban az Ur 1728. évében hozattak, összeirattak és nyilvánosan kihirdettettek. Előszó. A nemzetek, melyeknek nincsenek törvényeik, természetszerűleg teljesítik azokat, a miket a törvény parancsol. így szól az apostol a ró­maiakhoz irt 7-ik levelében. Mennyivel inkább tartozunk mi, kiknek törvényeink vannak, azoknak, a miket a törvény rendel, eleget tenni ? Hogy tehát a mi iskolánknak is meg legyenek a saját törvényei, és hogy a tanuló ifjúság a rendszabályok szerint élhessen, tetszett nekünk ezeket előírni: hogy azoknak betartásával iskolánkat tökéletesebb forma és szi­gorúbb kötelék között fentartani és kormányozni képesek legyünk. Miért is álljon az: I. törvény. Mindenki tudja, hogy a jámborság mindenhez szük­séges. Azért tanítványaink (kivéve a kisebbeket) havonként kétszer gyónnak és áldoznak; szokott módon benyújtják gyónó ezéduláikat, melyeknek havonként való beszedésére egy alkalmas gyűjtő küldetik ki, bogy azokat az osztályok főnökeinek mutassák be, s igy mindegyiknek erkölcsi magaviseleti jegyében a jámborság és áhitatosság jegyeztethes­sék fel. A nagyobb ünnepeken előre gyónnak azoknak vigiliájában, ne­hogy az ünnep napjain a tisztelendő atyák a nép gyóntatásában akadá­lyoztassanak. II. törvény. Vasár- és ünnepnapokon a mise és vecsernye előtti első harangozáskor mindnyájan osztályaikban gyűlnek össze s ott be­harangozásig a kisebbeket gyakorolják a kátéban ; a sodalisták és a tyrok (kezdők) azonban, ha számukra katechesis nincsen s a congregatioban megjelonniök nem kell, valamely, az osztályfőnök által megszabott vallás­erkölcsi munka olvasásában gyakorolják magukat, kirendelvén (ha arra szükség mutatkozik) egy alkalmas javitót, ki az osztályfőnök távollétében az egyes olvasók hibáit kijavítani tudja. Beharangszó után pedig, mint

Next

/
Thumbnails
Contents