Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1888
— 23 — Addig is fölkéretett püspök ur ö excája, hogy a praeto- rialis megvételét az érd. rk. Statusnak ajánlja. A róm. katli. Statusnak 1879. nov. 11-én tartott ülésében tehát azon indítvány terjesztetett elő, hogy miután Csikmegye tisztikara a Somlyói székházból tényleg kivonult és az a törvényhatóságra nézve immár hasznavehetetlenné vált: a csiksomlyói székház szereztessék meg künnlakó tanulók elszállásolhatása czéljára. Az indítvány elfogadtaván, meghagyatott az igazgató-tanácsnak, hogy Csikmegye közönségével eziránt magát érintkezésbe tévén, a jövő statusgyülésre terjessze elő jelentését arról, hogy a nemes Megye hajlandó-e és mily feltételek mellett ez épületet az érintett czélra átengedni ? Azonban az idő haladott; egy pár év óta Statusgyűlés nem tartatott és a gymu. igazgató még az !88°/1-ik tanévi Értesítőben is csüggedezve hangoztatja a régi pium desideriumot: vajha a nagyrészt már kiürített praetorialist az itjuság collegialis beszállásolására lehetne fordítani! Ez ügyben a komolyabb mozgalom jeleivel 1881-ben akkor találkozunk, midőn a törvényhatóság egy nagyobb bizottságot küldött ki kebeléből avégett, hogy egy uj megyeház fölépítésének kivitelére nézve javaslatot készítsen. Ezen bizottság egyebek közt javaslatba hozta, hogy a csiksomlyói volt-praetorialís ház az ottani iskolák czéljaira 40,000 frton adassék el a katli. Statusnak s az igy beszerzendő összeg is fordittassék az uj megyeház költségeire. Ezzel összefüggőleg Csikmegye állandó választmánya junius 30-án tartott ülésében azon fontos kérdéssel foglalkozott, miképen lehetne a törvényhatóság által közigazgatási czélokra használt, továbbá a kir. törvényszék, valamint a m. kir. 26-ik honvédzászlóalj által birlalt helyiségek között alkalmas cserét eszközölni s ezen esetben uj megyeházat építeni, lehetőleg a somlyói volt-székház eladásával vagy másnemű értékesítésével? Beható megbeszélés után némi módősitással határozatba ment Imets F. Jákó választmányi tagnak azon indítványa, hogy a törv. hatóság a megyeház építésére szükséges pénzt vegye fel a megyei nevelési-alapból s ennek fejében engedje át a somlyói praetorialis házat nevelési czélokra. A módosítás szerint a törvényhatóság felveszi ugyan a pénzt kölcsön czimen a nevelési-alapból; de utasittatik egyszersmind az alispán, hogy a Somlyói praetorialisra nézve az érd, róm. katli igazgató-ta