Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1888
— 12 nehezen tud pénzre szert tenni, szó sem lehet. A mi a másodikat illeti: egy rész tán pontosan heszolgáltatná tartozását; az egészről ki fog jót állani ? s pedig ilyenkor minő kellemetlen viszonyok merülnének föl: azt bonczolgatni fölösleges. Hogy hasonló ellátás nagy, sőt alig legyőzhető akadályokkal lenne összekötve, az bizonyos; s mindamellett mégis ez ellátás a szülőknek kevesebb költségébe nem kerülne. Ennyit az anyagiakról. De az ügynek szellemi oldalát tekintve sem érnénk óhajtott czélt. Ha e résztől minden úgy ütne ki, mint azt a tanári testület előrelátni szeretné, igen jó lenne. Azonban a tapasztalás egyebet bizonyított be. Hosszasan e tárgynál nincs miért maradni. Egy jól szervezett, mindennel kellően ellátott és különösen szigorú fölvigyázás alatt álló convictuális életnek megvannak előnyei; hol ezekben hiány van, ott sok szomorú példával találkozunk. A kérdésben forgó közös lak, mint terve is mutatja, forma szerinti növelde nem lenne, sőt miután erre alap sincs, nem is lehetne. Ha igy: akkor tanácsosabb azzal egészen fölhagyni. A hiányt, mely Csik-Somlyón az ifjak elszállásolására nézve merül föl, sokkal czélszerübben lehetne pótolni más utón. Adjon más irányt a tanári testület dicséretes buzgalmának, — keressen vállalkozókat és buzdítsa őket az ígérkező nyereség tekintetéből is terjedelmesebb épületek emelésére, melyek több ilju befogadására is alkalmasok lennének Így egy helyett több épület emelkedvén, díszére fog válni azon helységnek s el lesz érve a czél, melyhez különben eljutni igen nehéz leendett.“ A fennebbiek szerint a közös lak eszméje ezúttal elejtet- vén: nem maradt egyéb hátra, mint az ifjúságnak eddigi módon való elszállásolását minél szigorúbban ellenőrizni; annál is inkább, mivel 1857 deczember 8-ról a Helytartótanács rendeletet adott ki a szállások megvizsgálására vonatkozólag. Ezen rendeletet a kerületi hivatal a gymn. igazgatósággal közölvén, ezt felhívta, hogy az egyes szállásokról évenkint készítsen ro- vatos kimutatást, a szállásgazdák és tanulók megnevezésével, a létszám és a szállás minősége megállapítására szolgáló rovatok szerint. Ezen rendelethez képest a tanártestület 1858. jan. 25-ről a kerületi hivatalhoz a szállásgazdák oly összeírását mutatta be, mely a szállások vizsgálatánál, mely a széki orvos közbejöttével szokott történni, irányadóid szolgáljon. Úgy látszik, hogy a széki Tisztség is azt irányadónak tartotta; mert. pl. 185í). jun 24-ről a kerületi főnök tudni akarja,