Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1886
— 54 — Másnap kora reggel Csik-Somlyó ünnepi díszt öltött. A tanintézetek, valamint a többi közép letek is fellobogózva hirdették a nap nevezetességét. Déleló'tt 9 órakor hálaadó isteni tisztelet tartatott, melyet az ünnepelt férfiú fényes segédlettel végezett. Ezután a közönség a megyeház nagytermébe vonult, hol Glósz Miksa gymn. tanár, a rendező' bizottság elnöke a díszülést megnyitván, Eltes Elek kir. tanfelügyelő elnöklete alatt, Murányi Kálmán-, Földes József-, Adorján Imre- és Molnár Lajosból álló küldöttség ünnepeltet a díszülésbe meghívta, ki a „Rákóczy“ hangjai mellett, zajos tüntetések között foglalta el a neki szánt helyet. A gymn. dalárda a Bartalis Ágoston VIII. oszt. tanuló által irt és dr. Medgyesy Béla tanár által dallamra tett üdvözlő költeményt adta elő a közönség nagy tetszése mellett, mely után Glósz Miksa főgymn. tanár felolvasta „Visszapillantás Imets F. Jákó igazgató 25 éves tanaii pályájára“ czimíí ünnepi beszédét. Ezen munkálat élénken színezi azon rugókat, melyek jubilánst pályáján folytonos munkálkodása közepett lelkesítették, valamint érdemeit, melyek a székely ifjúság nevelése körül elhervadhatlanok. Erre következett az emlék tárgyak átadása; Pál Gábor tanár, társai nevében egy művészi kivitelű ezüstserleget adott át, oly szellemes beszéd kíséretében, mely méltó volt úgy az ünnepekhez, mint tanár-társaihoz, kiknek nevében intéztetett; Nagy Lajos ez. kanonok, a papság nevében Meyer István „Ezer kereszt“ czimü díszmüvét remek beszéddel ; dr. Fejér Antal, volt-tanitványai nevében egy értékes arczkép-álbumot; Bartalis Ágoston VIII. oszt. tanuló, jelenlegi tanítványai nevében egy babér-koszorút nyújtott át nagyon szép beszéd kíséretében, mely még a közönséget is meghatotta; végre Klencsár Gyula helyi könyvkötő, a magyar könyvkötészet csinos müvét, egy albumot nyújtott át, mely jelmondatos aláírásokkal lett ellátva. Mikó Bálint főispán a maga és törvényhatósága nevében, özv. Lakatos Jánosné a polgári leányiskola-, Lakatos Mihály a felső népiskola-, Baka József a tanító testület nevében üdvözölték. Igazgató mindenik beszédre a meghatottság hangján és találóan válaszolt. Végezetül P. Tima Dénes vezetése alatt a tanitóképezdei ifjúság a „Szózat“-ot és a főgymn. dalárda a „Nemzeti zászló“ czimű darabot énekelték el. Az ünnepély végeztével a 100 teritékü banquette kezdődött a Csíkszeredái és sepsiszentgyörgyi zenekar működése mellett. Á felköszöntések sorát Mikó Bálint kezdette, ki Ő Felsége a Királyra, Eltes Elek az erdélyi püspökre, Nagy Lajos Trefort Ágostonra, Madár Imre és majd Mikó Bálint a Jubilánsra, dr. Medgyesy Szász Károlyné ő ngára, mely felkő- szöntő egy küldöttség által azonnal tudomására hozatott. A számtalan pohárköszöntők között kitűntek még : Imets F. Jákó, ki megragadó szavakban mondott köszönetét Caikraegye értelmiségének e napért; N;gy Lajos, Paál Gábor és Bo- dosi Lajos, kik eszmékben gazdag beszédeket tartottak. Ebédközben olvastatott fel a haza minden részéből érkezett, több mint 30 drb levél, költemény és távirat. E helyt el nem mulaszthatom felemlíteni, hogy a gratulálók között majd mindenik érd. kath. gymnasium neve szerepel, egynek kivételével, mely nem tartott«