Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1886

— 30 — budapesti országos kiállítást szintén meglátogatta ; útjaiban észleleteiről pontos naplót vezetett és igy szerzett tapasz­talatait, kivált a földrajz és népisme körében és a művé­szet világában előadásainál is sikeresen felhasználta. Imets F. Jákót, mint áldozatkész hazafit és paedago- gust, szépen jellemzi az is, hogy tanítványainak szorgal­mát az ő mindig tevékeny ébresztő és buzdító szelleme mellett külső jutalmazás által is törekedett fokozni. A gymn. Értesítők tanúsága szerint a jóviseletü és szorgalmas ta­nulók számára a tanügy iránt lelkesebb barátai és isme­rősei körében folytonosan gyűjtötte a praemiumokat s maga is e czélra évről évre jelentékeny összeget áldozott. Sőt az 187 j8o. tanévtől kezdve tekintettel azon éizé— kény hátrányokra, melyekkel a székely tanuló ifjúság a cs. és kir. katonai iskolákba való felvétel sorompóin küz­deni kénytelen, — évenkint kiadandó 5 fit. jutalmat tű­zött ki azon Vili. osztályos ifjú részére, ki német nyelvbeli tanulmányait Csik-Somlyón kezdve és folytatva, eminens eredménynyel végzi. Ezen jutalom alapjául a f. ISS'A. tanév elején 25 éves tanári pályája emlékéül állandó ösz- töndij-alapitványképpen 100 o. é. forintot fektetett be a csiksomlyói r. k. gymn. igazgatóság kezelése alatt álló Adorján Imre-féle jutalmi alap mellé, hogy ehhez ha­sonló módon gyümölcsöztessék és kamatja csak akkor adas­sák ki, mikor a tanári testület Ítélete szerint arra egy, Aragy több érdemes ifjú találkozni fog. 1880-ban érdemeinek némi elismeréséül tb. főesperessé neveztetett ki. Daczára azon körülménynek, hogy elejétől kezdve szakadatlanul az iskolai kathedrán ült : sohasem hagyott fel az Isten szive szerinti papnak kötelességeivel és lelki töké­letesedésre irányuló füstnélküli devotióival. Ott látjuk min­dig, nemcsak az ifjúság élén, az áhitatóssági gyakorlatok­ban részt venni ; hanem szívesen ragad meg minden alkalmat az egyházi functiókra, melyek által akár az ol- tárról, akár ünnepélyesebb alkalmakkal a szószékről épü­letesen hathat, -

Next

/
Thumbnails
Contents