Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1886
van T orda-Aranyosmegyében Szeben „ Fogaras fi n 15 12 8 község. fi Hunyad „ ■„ 3 Csik-, Háromszék- és Szilágymegyékben van 1—1 község. E községek a megyének bizonyos részében többnyire kö zel egymáshoz feküsznck, igy pl. Besztercze-Naszód délnyu- goti-, Szolnok-Doboka délkeleti, Kolozs-, Torda- és Aranyosmegyéknek keleti részében különösen sűrűén találjuk egymás mellett. A sóvizek vizbösége ismeretlen ugyan, de évenkint 601, 323 köblábot nyújtanak azon községek lakóinak, kik használatára jogosultak. A sós vizek só tartalma igen ingadozó, 2 — 26 % közt. Czékelius az erdélyi sósvizekröl azt mondja : „Das Auftreten der Salzquellen richtet sich nicht nach den Flussthälern“ vagyis, hogy a sósvizek nem a folyók mentében fakadnak. Mire nézve Bernáth .1. azt jegyzi meg, hogy ha ezen községeket egy térképen kijelölnék, Czékelius állításának épen az ellenkezőjét t. i. azt tapasztalnék, hogy a források legnagyobb része folyók mentén, tehát csak völgyekben létezik, különösen a Szamos, Sajó, Besztercze, Maros, Küküllö, ült, Homoród, Korond stb. folyók és patakok partjai mellett levő sósvizzel biró községek egymásután következnek. Czekeliusnak 1854-ben megjelent jegyzéke szerint Erdély belső medenczéje 192 sóskutat, 593 sósforrást és 40 községben konyhasót tartalmaz. Tehát ezen följegyzés s a Bernáth által közölt u n. Mosel-féle jegyzék adatai tetemes különbséget tüntetnek fel*) s ezt Bernáth a húsz évi időközből — mely a két följegyzés közt van — véli megmagyarázható- nak úgy, hogy ez idő alatt a természeti viszonyok változtak, azaz sok uj lorrás keletkezett, mig mások eltűntek, uj kutak ásattak és régi kutak beomlottak stb. Említenek még iszaphányókat (Salzen) is; azaz oly sós- forrásokat, melyek iszapot hoznak a felszínre; ilyenek vannak Ladámosnál és Kis-Sárosnál; ez utóbbi határán a „Zug“-on és Bázuán is gyúlékony szénkönenygáz fejlődik a forrásból. *) Czékelius jegyzéke 1854-ben kelt; a Mosel-féle pedig az 1873-ban eszközölt nyomozások alapján lett összefoglalva.
