Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1883

pasztalati úton eszközölhető, üvegre egy hegynek M magas­sága háromszögtaní utóit pontosan megmérendő és ezután mind a tövénél, mind a tetején ugyanazon időben két lég sulymérőnek az állása időközönként többször észlelendő, me­lyeknek középértékeiből a hegy tövére b„ és a csúcsára bt. V M légsulyméröi állás találtatik: íögTA — lőgTb _~fc>g.bn kifejezésből könnyen kiszámítható. Többszöri meghatározásokból 18420 meternek találtatott, melyet helyette téve: M == 18420 met. (log. b0—log.bn). b9 és b„ helyébe Budapest és Csik-Somlyó fennebb ki­tüntetett normális légnyomásait beiktatva, magasság-különb­sége gyanánt 537 metert kapunk, mihez 153 metert, mint Buda­pest tengerszin feletti magasságát, hozzá véve, Csik-Somlyó abs. magasságát 690 meternek találjuk. Azonban ezt csak meg­közelítő eredménynek tekinthetjük, mely a való értéktől még elég távol áll; minek az oka abban van, hogy a képlet le­vezetésénél azon feltevéshez kellett folyamodni, hogy t-tői az n-dikig minden légréteg 0° fokú hőmérséklettel bírjon. Már pedig egyetlen esetben sem teljesülő feltétel, hogy két kü­lönböző magasságú hely között a légréteg mindenütt épen 0°-u legyen. Hogy a hideg levegő sűrűbb, mint a meleg, mindnyájunk előtt ismeretes. Az egyes légrétegek sűrűsége tehát nemcsak a nyomástól, hanem a hőmérséklettől is függ; azért elkerülhetlenül szükséges, hogy ez, illetőleg a levegő nek ettől függő kiterjedése, tekintetbe vétessék, De jelenleg még nem lévén ismeretes azon törvény, mely a felfelé egy­más után következő légrétegek hőmérsékletének csökkené­sében mutatkozik, meg kell elégednünk az alsó és a felső légréteg hőmérsékleteinek közép értékével, melyet aztán a két hely közt fekvő légoszlop közép-melege gyanánt tekin­tünk, és mint ilyennek a légoszlop kiterjesztésére, tehát köny- nyebbé tételére vonatkozó befolyását számításba véve, az előbbi egyszerű képlet következő összetettebb alakban jele­nik meg: _ M = 18420 «vet. (log. b, — log. ba) (1 -f- 0*0039. t.) *) *) o-oo39 a fiiig nedvesnek vett levegő kiterjedés! egyiltt-hatója. tp -L ta ! «=» ——> ars* t sl»» »r alsó és felső hely légkőmérsékleíeinek közepe értcadő.

Next

/
Thumbnails
Contents