Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1880
31 Innen jul. 8-án az Úr szőlőjébe küldetvén, 1703—1709-ig í’elcsikon a szt-miklósi megyében munkálkodtam és szolgáltam a rám bizott lelkek javára, ama Rákóczi-féle legveszedelmesebb zavarokban, melyek közt néhány versen alig sükerült majd ezen, majd a másik fél részéről a halált kikerülnöm. 1710. máj. 3-án felsőbb engedélyijei állomásomat a csik- szentmártoni ecclesiával váltottam fül, hol hét egész éven át, minthogy őseimnek elidegenített javait pör utján is visszaszerezni törekedtem, némely nemesektől s aztán a szék csaknem valamennyi tisztviselőitől terhes bántalmakat és üldöztetéseket kellett elviselnem. Mihelytt végre 1717-ben földerült azon nap, melyen az irgalmas Isten az ő egyházának állandó főpásztort rendelt: mltgs Mártonfy György püspök úr, lelkemnek üdülést eszközlendő: apr. 27-én áthelyeztetett engen a csik-kozmási egyházközségbe, hol megpihentem ugyan lelkileg; de itt is nehéz és hosszadalmas nyavalygásoktól nyomattam már huszonkét év óta annyira, hogy ez idő alatt négy álló hónapig soha sem voltam egészséges egész 1719-ig, a pestises esztendőig. *) 1717. máj. 15-től 1719. sept. 2-ig oly szárazság uralkodott, hogy ezen idő alatt a föld még egyszer sem ázott meg annyira, hogy termöképes lett volna. Ebből 1718-ban hazánkban 1G03 óta hallatlan oly éhség támadott, hogy a keményebbek éhségtől kényszerítve gabonát és egyébb élelmiszereket csapatonkint és erőszakosan ragadták el a vagyonosoktól, miként az velem is mindenkinek tudomása szerint megtörtént. 1 2) Az éhségből epemirigy (pestis) fejlődött ki, és jóllehet a katonai és nemzeti tisztviselők cruyedetleu gondoskodása folytán, kik a betegeket elkülönözték, csak lassan tudott terjedni és Csik- ban 1719. kezdetétől fogva csak szórványosan jelentkezett: julius 1) Lukács a következő lapokon részletesen leírván azon siralmas veszedelmeket, melyeket 1717, 1718 és 1719-ben a szárazság, éhség, pestis és egerek elszaporodása okozott: e leírásból itt csak azon pontokat hozom fel, melyek az ő személyére és életrajzára vonatkoznak. 2) E mellett érdekes tudni, hogy Lukács saját papi házánál ezen és a következő Ínséges évben 44 szájat tartott. (Album Mich. Lukács. 207. 1.