Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1874
— 10 — Ily viszonyok között és előjelek után mi jövője lehet a másfél ezred évet átélt székely nemzetnek, mint ilyennek? Ítéljék meg azok, kiknek éles szemük a jövendők homályába is bepillantani s észlelő leikök ugyanazt némileg sejteni is képes. A székely nemzet egy ösztönszerü szózatra éppen közelebbi napjainkban lázas áldozatkészséggel gondoskodott saját másfélezredes történelmének megírása felől; — imádkozom nemzetem Istenéhez, hogy csalatkozzam, de én tartok tőle, nehogy azon megirandó mű a székely nemzetnek végrendelete és sirirata legyen! No de félre a csüggedés- és kishitűséggel! Oly messze- és oly dicső múlt, mint a székely nemzeté, még századokat kér; sha beteljesül a nagy jós szava, hogy: „Magyarország nem volt, hanem lesz“; akkor a székely szerény kunyhóját csak stylszerü kőházzal cserélte föl, melynek szilárdabb tetőzete alatt biztosabb alkalma van és lesz: nemcsak visszamerengeni és solmjtozni a hosszú és dicső múltra a költővel: „Heu pietas! heu prisca fides! invictaque bello Dexter a“ (Virgil); hanem az ősök hite és reményével mennél magasabb szellemi és annyagi mivelődés által menteni meg és tartani fenn a nemzet életét, melyet a múltban ősi erkölcsök és hagyományok, alkotmány és hősi bátorság teremtettek és biztosítottak.
