Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1874

hullámai zokognak altató daliamat. A szathmári béke után jöttek a nemzeti szunnyadozás napjai. Steinville katonai kormányzó kijavíttatta a fehérvári, dávai várak után a szercdai Miké varat is, fészkéül az újonnan szervezett állandó katonaságnak, mely a fegyverétől megfosztott nemzet fölött volt őrt állandó. Azonban a székely karra még is szükség volt, s igy következett aztán be b. Buccov Adolf katonai kormányzó küldetése, mely sok rábeszélés, ígéret, vesztegetés és czelszövény után az am adófalvi híres végcsapással ért véget. Ez erőszakoskodás alkalmából sokan kibujdostak Moldvába; s a mi akkor szükségből történt, fájdalom! azóta állandó betegségünkké vált, mint az aszkorosnál a vér- és tüdővesztés. Ha már ez intézmény szükségesnek tartatott: kár volt csak a belső Székelyföldet s annak csak egy osztályát fegyverezni föl, a mi által a székely társadalom indiai kaszt-lábra állíttatott; mig ha az egész nemzet tétetik hadilábra, miként az, elébb a magyar- és horvátvidékeken történt, a nemzetnek hasznos solidaritását eszközölhette volna. A dynasticus nemzet a német rendszer keretében is ragyogtatá régi vitézségét; s valamint a török háborúkor az ojtozi és bodzái szorosnál, úgy a már e század végén kitört franczia háborúkban feledhetlenné tette magát ellenei és a világ előtt.

Különben e század restaurálta nálunk a katholicismust, lendületet adott tanügyünknek s más ágakban is pallérozta nemzetünket. A tudományos művelődés pályáján pedig csernátoni liotl l’éter, Nagyajtai Cserei Mihály, b. Apor Péter és Zágoni Mikes Kelemen; valamint Baróthi Szabó Dávid a klassikai iskola alapitója, Szacsvay Sándor az első magyar újság szerkesztője, Cserei Farkas és mások fajunknak tiszteletére és büszkeségére váltak.

XVI. Végre jelen XIX. századunk, melyet kedvtelve nevezgetünk a felvilágosodás, szabadság, egyenlőség és testvériség századának, a dolgok sok fordulatán vitt eddig is keresztül; mit rejt még ezen nemzet számára: azt nem minden aggály nélkül tekintjük annak titokteljes méhében. E század világra szóló eszmék vérfürdőjében született, azoknak mint izzó molochnak ismételten meghozta a véres áldozatokat, és ki tudja, nem ezen vér fogja-e annak esthajnalát is festeni?! A napóleoni nagy harezok után, melyeket az adójától fölmentett határőri székely ség nem minden lelkesedés nélkül küzdött végig, a szentszövetség és bécsi congressus lebilincselte Európát. I)e a század második negyedében újból megkezdődött az Atlantitól a Feketéig, s a középtől a Balti tengerig a kor nagy eszméinek, minökül nálunk a nyelv és nemzetiség, szabadság és az ország függetlensége, a jobbágyság fölszabadítása és közteherviselés, szabadelvüség és felelős parlamenti kormány, a székely határőri intézmény eltörlése és Erdélynek az anyahonnali uniója el nem nyomható harczai. Erről számos volt a követelés, rohamos a fejlődés; túl annál nagyobb a bizalmatlanság és makacsabb a reactió. A messzevágó eszmék harczát Európa szerte, már a fegyvereké váltotta föl, midőn Magyarországban is 1848-ban az első ágyú eldördült A nagy eszmék c vérkeresztségének a kis székely nemzetből is sokan levének martyrjai. Hogy a vénebb nemzetőrüköt ne is említsem, a határőri ezredek valamint a nemzet ifjúsága és értelmisége is honvédekké lettének. Jöttek a nagy napok, s mig a történelem múzsája élni fog, fennmaradand a többi hősök között a székelyeknek is vitézi neve, melyet bizonyosan nagyszerű tettekből tanult ismerni Bem tábornok roppant csatáinál a nemzet lánglelkii hős dalnoka Pctőfy, mikor igy énekelt: „Csak nem fajult el még a székely vér; Mert minden csöppje drága gyöngyöt ér.“

Az 1848—9-iki viharokat hosszú szélcsend, egy tetszhalottnak szendére, és ezt újabb alkotmányozási korszak szellője követte, mely napjainkban is tart, s mely nem látszik romboló viharnak ugyan, de igen is bir a minden, kiégető sirocco természetével. Az 50-es évek szendcréből a székely nemzet már nem azelőtti alakjában ébredett föl, hanem mint a nagy Magyarországnak bekebelezett tagja. Az unió következtében megszűnt a Székelyföld municrpalitása, megszűnt minden különleges jogélvezete, a Felség kihagyta czimei közül a székelyek ispánja czimet, mi pedig a régi történeti jelentőségű „szék“, „királybíró“ és „dulló“ csimek helyett a vármegyék módjára a megye, ispán és szolgabiró czimeket elfogadtuk. Ezzel a székely nemzet megszűnt külön politikai és történelmi tényező lenni. A nemzetnek másfél évezreden át frissen csergedező életere beleszakadt a magyar nemzettest nagy folyamába, hogy ezután teljesen emennek sorsában részesüljön! Oh vajha mindezekután bízvást elmondhatnék a római classicussal (Ovid.)

„Nos quoquc praeteritos sine labe peregimus annos“!.. Lehettek ugyan intézményeink, melyek eddig nemzeti önállóságunkat föntartották, korhadtak és korszerűtlenek, melyeket a dolgok uj rendjébe változtatás nélkül beilleszteni nem lehetett; de azoknak föltétlenül való megszüntetése aggályos gondolatot támaszthat Etele késő ivadékának lelkében akkor, mikor látja, hogy az uj intézmények alig pótolhatják a nemzeti lét és egyéni önállóság hiányát, s midőn a haza egyéb népeinél csak a szomszéd szásznál is oly szívós, makacs és sikeres a nemzetiségi és önkormányzati visszahatás... Most már a rokkant vénebb testvér odaadólag támaszkodhatik az ifjabb és erőteljesebb magyarra. Csakhogy az uj gazdának igen kedvezőtlenül állanak az actiái.