Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1871
X. Egyéb értesítések. a) Jelentés az 187 l/2-ki tanévről. Minthogy, a járványos roncsoló toroklob, mely a múlt tanévben is ezen gymnsiumnál a tanfolyamot gátlólag és áldozatokat ragadva uralkodott, ezen iskolai és kezdetén, vagy is a múlt októberben is veszélyesen mutatkozott: a tanuló ifjúságnak a rendes időben való bejövetele orvos- rendőrileg betiltatatván, az csak október 21-én jöhetett be, mikor is az előadások megkezdettek és fokozott buzgalommal folytattattak. A csik-somlyói gymnas. tanári személyzet ezen iskolai évben még hézagosabb volt, mint a tavaly. Ugyanis Éltes Elek tagtársunk a m. k. földművelési minisztériumtól utazási öszton- dijt nyervén, tanári állomását ide hagyta, mely később sem töltetett be, hanem a többi tanár által helyettesittetett. Üresen maradt ezen kivül a rajztanári szék, melyre, bár a rendes tanári fizetés föltétele mellett a pályázat ismételten ki volt hirdetve, pályázó nem találkozott. Ez annál sajnosabb, minthogy ezen szakmát a megmaradt személyzetnek már helyettesitőleg sem lehetett pótolni, — mi az ifjúságnak ez iránybani hátránya nélkül nem történt. A tanári személyzetben történt azon további változásban, melynél fogva Áved Jákó az I. félév végével Gyula-Fehérvárra visszahelyeztetett, s helyébe Andrásy Jenő neveztetett ki tanárnak, azon haszon mutatkozott, hogy uj tagtársunk rendes órái mellett a szépirásból az arra vállalkozottaknak a gyojrsirászatból is adhatott leczkéket. Ez iskolai évben folytattuk és bevégeztük a magyar miniszteri tan terv foganatositását azáltal, hogy az I. és II. osztályban ez idén a természetrajz teljes egészen bevégeztetett, miszerint jövőre az évfolyamon a Ül.-ban a természettant lehessen adni; — a számtani tananyag pedig a III. és IV. osztály között mintegy kicseréltetett, s igy a betüszámtan (algebra) a III.-ból méltóbb helyére a IV. osztályba tolatott föl. Azon föltűnhető körülménynek, miszeriut ezen gymnasium ifjúságának létszáma, mely tavaly 158-at tett, tetemesen csökkent, magyarázatául czélszerünek látjuk fölhozni a következő tényeket: a) Gymnasiumunk nem lévén teljes,8 osztályú, e miatt nemcsak a távolabbi illetőségű 'ifjúság nem- törekedik erfe felé, hanem az alsóbb osztályokat itt gyakorlott ifjak is jnár a felgvm- 1 nasiumi pálya folyamán arra felé sietnek, hol középtanodai pályájokat érettségi vizsgálattal koronázhatják meg. b) A hadkiegészitési törvény az iskolázás iránt egészen lehűtötte a székely szülőket, kik rendesen felnőttebb korban szokván gyermekeiket tanodába küldeni, eddigelő azon kedvezményben sem igen részesültek, melyet nevezett törvény az egy évi önkénytességben azoknak nyújt, kiket az első korosztály nem ér utol a gymnasium hat alsó osztályában. Ézen általános kötelezettség nagyon érzékenyen találta azon szülőket, kiknek az előbbi időkben gyermekeik neveltetésénél nem utolsó ösztönül -szolgált az, hogy ez által azokat a katonakötelezettségtől megmenthessék, c) Székely népünk buzgósága az ifjúság fensőbb iskolázása iránt csökken a szemlátomást fokozódó szegényedés miatt is, melynek főbb okai, kivált itt nálunk, a mindig növekvő állami és egyéb közterheken kivül egy mezei és erdőrendszer hiányában keresendők, cl) Minthogy csak október utolsó felében jöhettünk be, ezt több ide szándékozott tanuló be nem várván, megelőzőleg más gymna- siumba távozott. A tanuló-ifjuság " mindennap */2 8-kor eljárt a templomba; kivévén, kivált nálunk, a zordo- nabb téli napokat. Vasár- és ünnepnapokon rendes exhortatiókat hallgatott és pedig két szakaszulag az al- és felgymnasium külön, s azután jelent meg a vasárnapokon 9 órakor külön és ünnepnapokon 10 órakor a hivőkkel közös mise- és délesti isteniszolgálaton. Tanárainak vezetése mellett részt vett nemcsak a mindenütt rendes egyházi körmenetekben, hanem az itt búcsúkkal összekötött szent- antali és pünkösdi áhitatosságokban is, úgy mindazonáltal, hogy a keddi búcsuk által igénybe vett tanidő szeredára áthelyeztetett. A húsvéti szent gyakorlatokat, tanárai jelenlétében, az ifjúság áhi- tattal végezte és ezen évben négyszer járult a szent gyónás- és áldozáshoz. b) Értesítés különösen a szülőket és ezek helyetteseit érdeklőleg. 1. A nyilvános tanulók szabályszerű felvétele szept. 29- és 30-kán történik. Szükséges, hogy a tanulók az illető szülők, avagy gyámnokok személyes vezetése mellett irattassanak be. 2. Azon szülők és gyámnokok, kik nem a tanoda székhelyén laknak, gyermekük, vagy gyá- moltjok fölvételekor alkalmas helyettesről tartoznak gondoskodni, kire a házi felügyeletre nézve jogaikat és kötelességeiket átruházzák, hogy a gondviselése alá helyezett tanulót, iletőleg a tanodának fegyelmi és tanulmányi közléseit nevökben elfogadhassa s érvényt szerezhessen az itten nemcsak a finoveldében, hanem az egyes szállás-gazdáknál is fennálló szállásügyi szbbályzatnak.