Szent Benedek-rendi Jedlik Ányos katolikus gimnázium és általános iskola, Csepel, 1947

népének érezzük magiunkat, a XVII. századi magyar imádság elevenen él mindnyájunk ajkán: ,,,Apáink hozzád könyörögtek és megszabadultak szorongattatásaü:tól, mert a te tekinteted őrködött öröksége fölött.. * * * Az ünneplésben gazdag esztendőre emlékezve nem feledkezhetünk mieg Szent Benedek halálának 1500 éves fordulójáról sem. Benne az atyát ünnepeltük, aki összhangot kereső klasszikus római lelkével a népvándorlás szétzilál tságában nyugalmat, csendet teremtett kolostoraiban, s kolostorain keresztül sok európaivá váló népnek szerezte meg a pax Romanat, Rjcma békéjét. De ez a nyugalom nem volt a semmittevés halotti csendje: a muinlka megbecsülésére, szeretetére tanította azokat, akik csak a küzdelemben látták a szabad ember méltó foglalkozását. A kultúrát szolgáló Egyháznak mindig méltó harcosai voltak azok a szerzetesiek, akik kétkezi és szellemi munkával egyaránt építették az egymás "ellen feszülő népeket respüblica christianává. • * * Szent Benedek halálának évfordulóját jubileuminak, örömünnepnek éreztük, keresztény őseink módján halálában nem az elmúlás gondolatát szemléltük, haniem örökéletre születésiét ünnepeltük. A Boldogasszony legősibb ábrázolásai közt gyakoriak a dormitio-képeki a Szűzanya halálát csak elalvásnak, élsz ender ülésnek látják. Az 1848-as ünneplések során sem beszélt senki Világosról... Ősi, örök etoiberi gondolat rejlik ebben: a bízó, felfelé tekintő ember örök reménykedése, optimizmusa. Ezért formálódott a görög nép ajkán az ember szó anthropos-nak, felfelé tekintőnek. Amikor — vállalva a történelmi sors reánkszakadó szakaszát — fájó) lélekkel hagyjuk el a féltő gonddal formált, atyai gondoskodással építgetett legfiatalabb bencés gimnáziumot, nem tudjuk megtagadni embervoltunkat. Felfelé tekintő szemünk vigasztalódva talál az Atyára, akiben bíznunk nemi vakmerőség. „Senki sem vallllott szégyent, aki bízott az Ürban!" (Jéz. Sir. 2, 11.) ! LEVÁRDY REZSŐ.