Szent Benedek-rendi Jedlik Ányos katolikus gimnázium és általános iskola, Csepel, 1947

8. Gimnáziumi előkészítő tanfolyam. A gimnáziummal kapcsolatosan •a tanári kar vezetési© alatt álló, a fellettes hatóságok áltail is jóváhagyott dolgozók gimnáziumi előkészítő tanfolyama működik már harmadik éve. Mivel az előző évben már két évfolyam tette le sikeresen az érettségi vizsgálatot, az idén szeptember­ben csak két részletben kezdődött meig a tanítás. 1. A VI. osztály folytatta az előző iskolai év folyamán (1947. már­ciusában) megkezdett tanulmányait; december 10-én a pestszentlőrinci áll- gimnáziumban miaigánvizsígálatot tett a kövtekező 6 tanuló: Fölkl Ottó, Hcmold József, Lengyel Barnabás, Lórin cz László, Mudura Sándor. Teichter Erinő. — Vizsgájuk , után azonnal megkezdték a VII. osztály anyagának tanulását. 2. Az V. osztály 1947. szeptemberében kezdte el az osztály tantervi anyagát. Folyó évi március 10-12->én a következő 12 tanuló vizsgázott a pestszentlőrinci áll. gimnáziumban: Bancsa Jenő, Bayer Klára, Búza Mi­hály, Fekécs Sándor, Hernold Alajos, Hunyady János, Jusztin Mi­hály, Niederkirchner Anna, Szarka Bertalan, Szűcs Gyula, Tóth Erzsé­bet, Wittek Géza. — Ez az osztály márc. 17-én a VI. osztály anyagát kezdte el. A tanítás hétfőn, szerdán és pénteken 5 rövidített tanítási órában 17 órától 20 óra 10 percig folyik a József-utcai rk. ált. iskola tanter­meiben. Minden tantárgyat a bencés rendtagok tanítanak. A tanítás díjtalan; a fefflszecreléisire és pedellus külön díjazására önkéntes adomá­nyokat adnak a tanfolyam halügatói. A hallgatók a Weisfe Manfréd-igyár dolgozóiból kerülnek ki; a két osztályból mindössze három (15.8 %) dolgozik másholl. Húsvét előtt a tanfolyam hallgatói a bencés gimnázium és ált. is­kola tanútóinak szülei részére szervezett lelkigyakorlaton vettek részt. A VII. osztály tanulói júliusi első napjaiban vizsgáznak Pe-stszent­lőrincen. — A tanfolyam vezetője: Tóth Ciprián.

Next

/
Thumbnails
Contents