Csendes Percek, 1991 (39. évfolyam, 1-5. szám)

1991-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 14.- Olvassuk: Ézs. 55:6-13. "Az Istennek beszéde élő és ható, élesebb minden kétélű fegyvernéL.és megítéli a szívnek indulatait." (Zsid.4:12.) Isten igéjének olvasása sokszor értelmet és világosságot támaszt bennünk egy-egy kérdést illetően. Isten szavának célja van velünk, akár magánosán olvassuk azt, akár száz és száz ember előtt a gyülekezetben. Ez a cél Isten népének formálása és Isten igazságának megismerése. Az eső is akkor tud a legmélyebben beivódni a szántóföldbe, ha előtte meg lett a föld munkálva. Isten igéje is akkor a legeredményesebb, ha előtte a szívünket, elménket előkészítjük imádságban annak befogadására. Az íge hatására megváltozik a viselkedésünk, értékítéletünk, a dolgokra való kitekintésünk. Igaz, hogy Isten szava nem véd meg az életünk kelepcéitől. Nem azért, mintha nem lenne elég erős hozzá, hanem a bennünk lakozó bűn miatt. Az eső sem tudja megakadályozni azt, hogy a búza mellett a gyom is ki ne nőjjön a földben és kárt ne tegyen a vetésben. Mégis az eső igen fontos tényezője a növekedésnek. Ugyanígy van Isten igéje is. Ez is elengedhetetlen tartozéka lelki növekedésünknek, békés és kiegyensúlyozott életünknek. Az íge élő és ható, erőt és életet ad a sok gonoszság, életünk megannyi gyomja között is. IMÁDKOZZUNK: Drága Uram, segíts, hogy igédnek hűséges olvasója legyek. Ámen.- Mennyire nyitott a szívem Isten igéjének befogadására? -Pamela T. Czarnota (Ohio) 47

Next

/
Thumbnails
Contents