Csendes Percek, 1991 (39. évfolyam, 1-5. szám)

1991-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 30. - Olvassuk: Máté 4:1-11.

"Akkor elvitte Jézust a Lélek apusztába, hogy megkísértse az ördög." (Máté 4:1)

Mindig vétkesnek éreztem magam, amikor kísértés ért. Úgy gondoltam, hogy nekem mentesnek kell lennem a kísértéstől, hiszen huszonöt éve keresztyén vagyok. Már magát a kísértést is bűnnek tekintettem, akár engedtem neki, akár nem. Újabban azonban Jézus megkisértésének története új értelmezést ébresztett bennem. Ha maga Isten Fia ki volt téve a kísértésnek, elvárhatom-e azt, hogy én attól mentes legyek?

Nehéz elfogadni, hogy Isten az övéit beleengedi a kísértésbe. Hiszen Jézus is így tanított imádkozni az Atyához: "Ne vigyél minket a kísértésbe." Mégis megtörténik. Isten útját nem érthetem meg egészen. Szuverén hatalma, cselekvése bírálatunk felett kell álljon. De egy bizonyos, a kísértés maga még nem bűn. A kísértés megpróbálhat, megerősíthet és elérheti azt, hogy még inkább Istenre támaszkodjunk. Sohasem kell keresni a kísértést, de amikor bekövetkezik, ellen tudunk állni neki, bízva Istenben, aki segít győzelmet aratnunk felette, ugyanúgy, mint ahogy Jézusnak is megadta a győzelmet.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Istenünk, adj bátorságot nekünk mind a kísértések elfogadására, amiket életünkben megengedsz, mind pedig annak az erőnek az elfogadására, amivel azokat legyőzhetjük. Ámen.- Amikor kísértetem, Isten erőt ad az ellenálláshoz. -Sandra Achenbach (Pennsylvania)

32