Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, FEBRUÁR 24. — Olvassuk: Ján. 15:26-27. „Ti is bizonyságot tesztek, mert ti kezdettől fogva velem vagytok.” (Ján. 15:27.) Egy dán költő írta: „Mindennapi, közönséges emberek azok, akik bizonyságot tesznek az élet hatalmas Uráról. Kell, hogy mi, keresztények emlékezzünk ezekre a szavakra. Jézus Krisztus a tanítványokról mondja, hogy ók bizonyságot tesznek majd róla. És tudjuk, hogy közönséges emberek voltak, de vele jártak. Aki egyszer látta, hallotta, szívébe fogadta jézust, az nem teheti, hogy ne szóljon róla. Mi is erre a tanítványságra hívattunk: Szólni Jézusról, hogy tanítsuk a legjobb, legboldogítóbb tudományt, az evangéliumot. Nem szabad megállni, eltántorodni még akkor se, ha kicsiknek, szegényeknek, erőtlennek, alkalmatlannak érezzük magunkat. Az Úr Lelke velünk, ezért bátrak lehetünk. Mindig számíthatunk Szószólónkra, Segítőnkre, a Szentlélekre, aki kinyilatkoztatja Isten igazságát. Az Úr Jézus akarja, hogy imádkozzunk erőért, bátorságért ahelyett, hogy némák maradnánk és semmit nem tennénk. Mondd bátran, mit tett érted Jézus. És nem kell ahhoz nagy tudósnak, teológusnak lenni, hogy Isten nagy tetteiről tanúskodjunk e világban. Jézus egyszerű tanítványai felforgat­ták a világot, Isten igazságát, az Isten szerinti jót, a menny ismertető jeleit hozva be abba. Nem parancsra cselekszenek, hanem maguktól. Ma sem parancsra történik a gyümölcsöző, hathatós bizonyságtétel Jézusról. Egyszerűen tüzet fognak a lelkek, és tőlük a tűz terjed. Tóled is? IMÁDKOZZUNK: Légy áldott Urunk, hogy sohasem hagytad és hagyod Magad e világban bizonyságtevők nélkül. Add, hogy én, a legkisebb is használható legyek kezedben. Ámen. — A bátorság, hogy hitünket megosszuk, a Szentlélek ajándéka. — Thorleif Saether (Oslo, Norvégia) 57

Next

/
Thumbnails
Contents