Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, JANUÁR 1.—Olvassuk: Zsoltárok 139:1-12.

„ímé én ti veletek vagyok, mindem napon a világ végezetéig.”

(Máté 28:20)

A pszichiátriai rendelő, ahol dolgozom meglehetősen zajos volt, a várószoba telve tizenöt beteggel. A zajon is átütött egy Imre nevű beteg hangja, amint a TV adással vitatkozott. A várakozó betegek is panaszkodtak emiatt. Végül is diplomatikusan rászóltam: „Hálásak lennénk, ha egy kicsit halkabban beszélne.” Tüzes pillantással vágott vissza: „Nem mondaná meg akkor, kivel beszéljek?” Felhős tekintete egy pillanatra eltűnt arcáról, és belepillanthattam egy megterhelt magános lélekbe. Ez a felismerés nagyon reámtelepedett, s pár percig úgy vonszoltam lábaimat, mintha derékig érő vízben jártam volna. Ám csakhamar visszazökkentem a rendelő munkájának rendes kerékvágásába, Imre pedig tovább folytatta a hangoskodást leföl jártában.

Jézus azt ígérte, hogy ő velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Ez egy nagyon fontos ígéret a bennünket előbbutóbb nagyon megterhelő, leverő magánossággal szemben. Az ember Istennel való közösségre van teremtve, s mindig magánosnak érezzük magunkat, ha ezt a közösséget a mi Megváltónk nem állítja helyre. Azonban Jézus igazi közelségét ritkán érezzük, éljük meg — ezért fontos az Egyház, a gyülekezet, a hívők közössége. Itt Jézus jelen van Igéje, Szentlelke és a Sákramentumok által. Az Egyház jelenti Jézus fizikai jelenlétét a világban. Minket arra hív Isten, hogy Jézus valóságos jelenlétét jelenítsük meg abban, s vele, az Ő hatalmával győzelmesen végezzük megbízatását, a tanítványszerzés áldott munkáját.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, könyörgünk legyen a te szerető jelenléted közöttünk, hogy a mi együttlétünk a Te nevedben téged tudjon másoknak megjeleníteni. Ámen.

— Nincsen olyan sötét magánosság, amit Jézus el ne tudna oszlatni. —

Harvey Estes (North Carolina)

3