Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, JANUÁR 22. — Olvassuk: Ján 16:13-15.

„Mindenek ékesen és jó renddel legyenek.” (l.Kor. 14:40)

Milyen gyakran engedjük meg magunKnaK, hogy túlzott öntudatosságunk beárnyékolja Istenbe vetett hitünket.?

Az egyházam egyik fontos munkabizottsági ülésén vettem részt. Észrevettem, hogy ha nyíltan kiállók amellett, ahogy Isten igéje kívánja a dolgok intézését, ezzel számos embert elidegenítek magamtól. Az első néhány ülés után úgy éreztem, hogy nagyon elkanyarodtunk a tárgytól, és igen nehéz lesz a kitűzött célunkat elérni.

Tekintettel arra, hogy egyedül képviseltem a kisebbségi álláspontot, ráadásul én voltam az egyetlen újonnan megválasztott képviselő, inkább hallgattam, mintsem, hogy megsértsek valakit az aggodalmammal. Visszahúzódtam, s nem szívesen osztottam meg az aggodalmaimat másokkal. Amikor imádságban az Úr elé vittem ezt a gondomat, a fenti Ige (l.Kor. 14:40) jutott az eszembe. Ez az Ige új bizalmat adott. Felbátorodtam, s habozva bár, de felszólaltam a következő ülésen. Meglepetéssel fedeztem fel, hogy mindenki más is hasonló gondokkal küzdött.

Isten Lelke elvégezte már a munkáját a csoport többi tagjaiban is. Isten csak arra várt, hogy valaki hittel megszólaljon.

IMÁDKOZZUNK: Drága Uram, kérlek, adj hozzá alázatos csendességet, és lélekben bátorságot, hogy a Te nevedben szólhassunk nap mint nap, az életünk dolgaiban. Hadd tudjunk mindig emlékezni arra, hogy Te soha el nem hagysz, hanem az idők végezetéig velünk maradsz. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— Az Isten erejébe vetett hit erőt ad nekünk is, hogy az Ő nevében szóljunk. —

Clarence Parker III (Pennsylvania)

24