Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 11. Olvassuk: Kol. 3:12-17.

„Amiképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti

is.” (Kolossé 3:13)

Egy szemináriumon vettem részt. A kitűzött téma belső, lelki gyógyulás, gyógyítás volt. Azért mentem oda, hogy lelkészi szolgálatomban felhasználjam az ott hallottakat. De a szeminárium vezetőjének a megbocsátásról szóló előadása illusztrációi először is az én hideg szívem kemény burkolatán hatoltak keresztül. Eszembe jutottak apám szombat esti ivásai. Hirtelen újra kisleány lettem és hallottam apám átkozódásait és a csobogást, ahogy a pálinkát a pohárba öntötte. Ki tudna engem elítélni, ha nem tudok neki megbocsátani? Apám soha sem mondta, hogya „sajnálom”.

Az előadás véget ért és én elindultam kifelé. De nem értem el a szobám ajtaját. Egy belső hang megállított. „Janet, el tudod a múltat felejteni, vagy örökre fog az kísérteni? Miért nem bocsátasz meg? Néhány perc múlva visszatértem az alóadóterembe és azt mondtam a vezetőnek: „Az apám alkoholista. Meg kell bocsássák neki. Kérem imádkozzék velem.”

Életem legnehezebb elhatározása volt, hogy apámnak megbocsássak. Azt, hogy megbocsátottam és elfelejtettem a múltat és minden szomorú emléket, az tette lehetővé, hogy magamba és múltamba nézve, megláttam, hogy mennyi bűnömet bocsátotta meg nekem is az Úr. Elfogadtam végre azt is, amit nemrég olvastam egy komoly keresztyéntől: „Sohase oly erős az emberi lélek, mint mikor meri megbocsátani a sérelmeket.”

IMÁDKOZZUNK: Urunk! Szabadíts meg a múlttól és annak fájdalmas emlékeitől. Adj erőt arra, hogy meg tudjunk másoknak bocsátani. Győzz le minket a Te szereteteddel és vedd el szívünk terheit. Ámen.

— Milyen emlékeinknek van szükségük a megbocsátás gyógyító erejére? —

Janet K. Sweet (Virginia)

13