Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-03-01 / 2. szám

SZERDA, ÁPRILIS 11. — Olvassuk: Zsolt. 100.

„Jó az Úr. Örökkévaló az Ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre az Ő hűsége.” (Zsolt. 100:5)

Egy holdvilágos este barátommal sétáltam, élvezve a csendet, jó levegőt, gyönyörködve az árnyékokban. Barátom egyszercsak megszólalt: „Tudod, mire gondoltam? Arra, hogy az a kedves hold akkor is ott van, mikor mi nem látjuk, mert eltakarják azok a magas épületek vagy a fellegek, vagy földünk más részén világi. Hát az Istenről miért nem hiszik az emberek, hogy „ott van.” Csak azért lehet ez, mert hitetlenségük felhőt borit lelki szemeikre, vagy mert a földi dolgok: Üzlet, pénz szerelme, nyereség, testi élvezetek megvakítják őket.

És Isten nemcsak, hogy ott van, a zsoltáríró azt is tudja róla, hogy ,jó”. „Jó az Úr és örökkévaló az ő kegyelme, hűsége nemzedékről nemzedékre.” Ahogy a tél vége hordozza a tavasz ígéretét, hiszen a fák készen a rügyezésre, a virágokat már csak lágyan takarja a föld, a nap süt, az ég esővel biztat. Ilyen Isten ígérete is a zsoltároson keresztül. „Jó az Úr.” E rövidke mondat summázza Isten karakterét, és az okoknak ezreit hozza elénk, amiért Isten érdemli a dicséretet. Jó, kegyelmes, szíves, gazdag, szeretetteljes. Maga a szeretet. Aki nem dicséri a jót, nem jó maga se. Kegyelmes, nem rideg igazság, nem akarja a bűnös halálát. Nem olyan, hogy ígérget és elfelejt. Szövetségét soha meg nem bánja, e változó világban hűsége soha meg nem változik. Szívünk ujjonghat örömtelve. Dicsérjük az Urat!

IMÁDKOZZUNK: Óh, Istenünk, vedd el vakságunk és tudatlanságunk, hogy szoros közösségben lehessünk veled. Ámen.

— Mi tart vissza a háládatosságtól? Jó Istened van és szeret. —

Chan Hing Fai (Hong Kong)

44