Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

A REMÉNYSÉG NÉPE. — Pál apostol a rómabeliekhez írott levele 8-ik részében megdöbbentő képet fest az emberiségről s az egész teremtettségről: „A teremtett világ hiábavalóság alá vettetett... az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig... (mégis) azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára.” Számomra most ez a kép sokatmondó, ígéretében hatalmas lett. Mint az apostol, én is hiszem, hogy ha megállunk és figyelünk, hallhatjuk a szenvedő emberiség nyögését. A hozzánk legközelebbfekvő, a legnyilvánvalóbb valóság, amivel naponta szembe nézünk: a szenvedés, fájdalom az emberiség, a világ életében. — Mégis ez a bibliai szakasz elsősorban nem kínról, rettegésről beszél, hanem mindezeknek közepette reménységről. Isten Igéje arra hív, hogy a reménység népe legyünk, Isten Lelkének első gyümölcsei. — A reménység nem egyszerű optimizmus, mely tagadja az élet kemény valóságait. Ez csupán szembeköt ósdi lenne. A reménység képesség egy vízióra, egy másik út látására, élni nyíltan a jövőre tekintve s abban a tudatban, hogy Isten cselekszik abban. — Omló, széthulló, töredezett világunkban folyton belénk markol, megragad, amit látunk, tapasztalunk. Csak az Istentől kapott reménység az, mely megtöri a testi szemek látását, az ész következtetését, és engedi, munkálja, hogy más kép táruljon elénk. A reménység Isten szeretetén, a Benne való bizodalmon, az Ő ígéretein s a Tőle kapott lehetőségeken él és táplálkozik. Ilyen reménységgel megajándékozva, tudunk várni türelemben, hogy Isten cselekedni fog, hogy bíztatásai beteljesednek. Ahogy közeledünk Jézus Krisztus születésének drága emlékünnepéhez, imádkozzunk, hogy Isten adja nekünk a reménység ajándékát, s hogy azt megoszthassuk a világgal, mely egyetemben nyög és fohászkodik; hogy láncai lehulljanak, hogy testi-lelki szabadságban éljen? Igen, szabadságban, de nem szabadosságban.

Janica T. Grana