Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)
1989-11-01 / 6. szám
SZERDA, NOVEMBER 15. — Olv.: I.Ján. 1:5-10. „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” (Zsolt. 119:105) Néha, munkám közepette úgy tetszik, mintha egy időre cserben hagynának a termékeny, építő írói gondolatok. Egy ilyen szellemileg száraz időben elhatároztam, hogy gyertyát gyújtok íróasztalomon. Ez jelképesen emlékeztet majd arra, hogy Isten segítő szeretete velem van még a megtorpanások idején is. Talán éppen egy Igét hoz elém és az lesz világító szövétnekem. Másnap valóban sokat ígérő, friss szellemi állapotban éreztem magam az égő gyertya mellett, mikor hozzá fogtam, hogy papírra vessem a lelkemben szirmaikat bontó gondolat-virágokat. Egy nap viszont, mikor felnéztem írásomból, észrevettem, hogy elfelejtettem meggyújtani inspirálómat. Kis dolognak látszik az egész, de mennyire jellemző gyarló, feledékeny emberi mivoltunkra! Égető szükségem volt Isten segítségére, hogy munkámat folytathassam, s mikor már kegyelmesen többször is megsegített, még erről a kis Istenretekintéstől is megfeledkeztem, nem Vele indultam munkába. Hányszor van az, Testvéreim, hogy amikor szükségben vagyunk, és Isten kegyesen teljesítette már sokszor kérésünket, nem emlékezünk vissza rá, s a magunk erejével indulunk csupán. Most minden nap meggyújtom a gyertyát íróasztalomon, mielőtt munkába kezdek. És milyen boldogító tudat, hogy életem Ura megbocsátja nekem, ha néha feledékenységből vagy sietségből megfeledkezem a neki tartozó köteles háláról, vagy ha nem Vele, nem neve segítségül hívásával, nem az Ő igéjével indulok napi munkámra. IMÁDKOZZUNK: Világosság Ura, mi kegyelmes Istenünk! A te szereteted és kegyelmed fénye világítsa meg életünket. Alázatosan kérünk. Ámen. — Isten a mi utaink világossága kedvező és kedvezőtlen időben egyaránt. — Jean M. Blomquist (California) 17
