Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-05-01 / 3. szám

SZOMBAT, MÁJUS 28. —Olvassuk: Zsolt. 103:8-13.

„...ismerem az én bűneimet és az én vétkem szüntelen előttem forog.” (Zsoltárok 51:5)

Kertem minden tavasszal tele van sárgán virágzó gyermekláncfűvel és nem igen tudok ellenállni a kisértésnek, hogy neki ne álljak kitépni a nagyobbakat. Persze van sok olyan gyom, amit gyökerestől, egy csapásra mindenestül ki lehet rántani a földből úgy, hogy nyoma sem igen marad. De a gyermekláncfű nem ilyen. Nem elég azt eltávolítani, ami a felszínen, a szem előtt van. Még az sem elég, ha pár centire a föld alá nyúlunk a pusztító szerszámmal. Az eredmény mindig az, hogy ez a dudva változatlanul, talán még erősebben jön elő a következő tavasszal vagy még előbb. Az egyetlen megoldás, hogy térdre esve, gondosan kell követni a gyökér útját a legmélyebb pontig és teljes egészében eltávolítani, hogy véletlenül se maradjon belőle a földben semmi. —

Saját életünkben is így vagyunk a gyommal, a bűnnel. Van, amit minden nehézség nélkül elismerünk, — következményeit megbánjuk és meg is tudunk szabadulni tőle. De van, aminek gyökerei olyan mélyen nyúlnak életünkbe, mint a gyermekláncfűé a földbe. És hiába próbáljuk kitépni, csak sebet és fájdalmat okoz, — és életünk tragédiájaként kezd ismét hajtani. Egyedül tehetetlenek vagyunk. Nincs más megoldás, mint a térdreboruló, töredelmes bűnbánat és könyörgés az Úr Isten kegyelméért, tudva, hogy az Ő szeretete még bűneink legmélyebbre nyúló gyökereit is el tudja érni, és új életre tud elindítani.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, Istenünk, — megváltjuk előtted, hogy bűneinkkel önmagunk tehetetlenek vagyunk. A Te szerető kegyelmedért könyörgünk; óh, szabadíts meg önmagunktól, Ámen.

— Isten szeretete minden bűnünknél nagyobb.—

Valerie Bryant (Tennessee)