Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

PENTEK, MÁRCIUS 4. —Olvassuk: Zsolt. 119:81-88.

„Elfogyatkozik az én lelkem a te szabadításod kívánása miatt; a te igédben van az én reménységem.” (Zsoltárok 119:8)

A kívánás, sóvárgás mindig nehéz időszaka életünknek, azért, mert alapjában véve várakoznunk kell. És ki szeret várakozni? Hogy várjuk ennek vagy annak a végét! Hasonlóan a zsoltáríróhoz, aki szabadításért könyörgött, mi is megkérdezzük, miért kell várnunk. Mi is sokszor őszintén vallhatjuk meg, mint a zsoltáríró tette: ,,Elfogyatkozik az én lelkem.” Bizony, számolnunk kell azzal a szorossággal, ami a várakozással jár együtt. A kérdés az, mit lehet ezzel tenni?

A zsoltárírónak van válasza erre. Ellenségei üldözik: megkísérlik tőrbe-csalni, veszedelmes hazugságokat mondanak róla. Majdnem sikerül nekik elveszteni őt. Mindez éppen elég arra, hogy bárkit is halálosan elfárasszon.

Ám vessünk egy pillantást a zsoltáríróra, hogyan reagál erre a helyzetre? Először is megosztja érzéseit, helyzetét Istennel. Megvallja, hogy ereje végéhez érkezett el, és hogy belefáradt Isten ígéretei beteljesedésének várásába. Azután megkérdezi, hogy Isten mit szándékszik tenni várakozása végetvetésének érdekében. Végül — s ez a legfontosabb —a zsoltáríró megvallja töretlen bizalmát Istenben. Tudatában van annak, hogy egyedül Isten tudja öt kiszabadítani az életnek „várószobáiból".

Hogy állunk mi ezzel? Követjük a zsoltáríró példáját és minden körülmények között, mindenek ellenére tovább is bízunk Istenben, aki megígérte és ezért el is hozza a szabadulás óráját?

IMÁDKOZZUNK: Urunk, segíts minket a Reád való várakozás idején, segíts, hogy bízzunk tebenned még akkor is, ha már elfáradt a mi lelkünk.” Ámen.

— Bátoríts ma valakit, aki elfáradt a várakozásban. —

Jery Sweany (Maryland

6